2016
MÁRC
10.

Teszteltük: LupitPole Classic rúd

A LupitPole egy szlovén cég, ami saját gyártóüzemmel is rendelkezik, és az utóbbi időben igen erőteljesen beszivárgott a rudas köztudatba azáltal, hogy számos verseny hivatalos rúdszponzoraként is feltűnt - így például nemrégiben az USA nemzeti bajnokságon, és lassan már hagyományosnak mondható módon a Rúdsport Magyar Bajnokságon is. Valamit tehát tudhatnak. Na, erre voltunk kíváncsiak mi is.

Azon túlmenően, hogy formatervezett, fekete alapon pink-fehér logós dobozban érkezik, rögtön kibontás után az első, ami feltűnik, hogy a rudak olyan „szépek”. Például amikor belenézünk egy-egy elembe (mert valahogy ez is eszünkbe jut, hogy bele kellene kukkantanunk), akkor nem csak egy vékonyfalú csövet látunk, hanem egy igényes többrétegű képződményt, ami egyből a minőség és a stabilitás pszichikai érzetét kelti bennünk. Ez főként az ár ismeretében (268 euró, azaz kb. 80 ezer forint egy ilyen csoda) elsőre igen megnyugtató. Na de lássuk a medvét!

Szakember férfiak segítségével gyakorlatilag alig csomagoltuk ki a rudat, már szinte állt is, annyira logikus mind az összeszerelés, mind az útmutató, amit mellékelnek hozzá (és ha ez se lenne elég, a honlapon is találhatunk egy videós segédletet, ami szintén elég egyértelműnek tűnik – itt mondanám el, hogy a Pro összeszerelési útmutatóját nézegetve azonnal el is csábulunk, hogy na, azt még inkább kipróbálnánk, de azt majd legközelebb…). A leírás szerint egyébként egy ember elég az összeszereléséhez, mi azért inkább együtt próbálkoztunk.

A rúd végei szintén nagyon dizájnosak, és itt a fekete végződésen valamint a logón túlmenően egy sokkal praktikusabb dolog is feltűnik: az egész tető és a talp is szilikonos bevonatot kapott. Tehát kifejezetten plafon- és parkettakímélő, ami például egy albérletnél igen fontos szempont lehet, ahol nemcsak fúrni nem lehet, hanem álmunk rúdja távozásunkkor nyomot sem hagyhat maga után. Ráadásul egy speciális kis kiegészítő segítségével (amit külön lehet rendelni 109 euróért) akár ferde plafonhoz is biztonságosan rögzíthető a rúd. Na, ilyet még tényleg nem láttunk mi se.

A LupitPole Classic természetesen forgó módra is átállítható, ehhez mindössze az alján kell egy kis csavart kicsavarni. Megjegyezzük, a forgó üzemmód esetében nekünk eleinte voltak kételyeink, hogy rendesen fog-e a szerkezet forogni, mert kézzel meghajtva nem nagyon akart magától nekiindulni. Testtel „meghajtva” azonban szemernyi kétségünk sem maradt, hogy ez nagyon is képes lesz rá.

Mint minden rudat, ezt is előbb meg kell szelidíteni, azaz kicsit be kell melegíteni (lustáknak inkább a LupitPole Grip rúdtörlő párnákat ajánljuk erre a célra), utána viszont szépen idomul hozzánk, és a tapadása is sokáig megmarad.

A fix-forgó átállítás kapcsán elmondtuk a gyártónak, hogy mi már láttunk ennél gyorsabb és praktikusabb megoldást is (pld. ThePole cég The Hive-ja, ahol egyetlen mozdulattal, ki- és becsavarás nélkül lehet váltogatni a kétféle módot), mire ők is jelezték, hogy pár hónapon belül lesz "one-touch" modellük is, igaz, az is előbb a Pro továbbfejlesztett változataként valamint a hamarosan debütáló pódiumos rudaknál, míg a Classic rudak esetében várhatóan csak 2016 végén jelenik meg.

De hát ne legyünk elégedetlenek! A Classic tökéletesen kielégíti egy valamirevaló rudas háztartás alapvető igényét, tudniillik, hogy legyen egy jó minőségű, dizájn rudunk otthon, ami fix és forgó is tud egyben lenni, és kevesebb mint negyed óra alatt összeszerelhető. Hát mondja valaki, hogy ez nem elég! Na jó, azoknak pedig ott van az alul-felül Swarovski-kristályokkal kirakott Diamond modell, 340 euróért...

A Classic tesztjéről készült videónkat itt tekinthetitek meg:

Technikai adatok:

- fúrás nélkül beszerelhető mobil rúd

- rozsdamentes acél, anti-allergén

- átmérő: 42 mm

- magasság: 2050-2800 mm (extra 400 mm-es toldóval elérhető maximális magasság: 3200 mm)

- különféle beépített stabilizátorok a még nagyobb biztonság érdekében

- ferde falsíkhoz is rögzíthető egy speciális kiegészítő elem segítségével

A terméket közvetlenül itt rendelhetitek meg.

Szerző: VE


Hozzászólások


További kapcsolódó bejegyzések

2018
JÚL
22.

7 + 1 újdonság a rudas termékek világából

Azt hihetnénk, hogy lassan már nincs új a nap alatt, aztán csak csodálkozunk, hogy még mindig van tovább a rudas termékek világában is. Nézzünk kicsit körül, mik is a legfrissebb újítások a piacon!


2018
JAN
22.

Teszteltük - Pole Move Box

Egy újabb ötletes kis rudas találmány, hogy még könnyebben menjenek a trükkök: bemutatjuk a Pole Move Box-ot, ahol az egyes elemek kártyákon szerepelnek, nehézségi fokok és típusok szerint. A Pole Move Boxot Sprenger Renáta Miriam, a Renomé Stúdió tulajdonosa tesztelte.

 

 


KATEGÓRIÁK

HÍREK »
SZTORIK »
RÚD+TE »
TIPPEK »

SZAVAZZ!

Te milyen ziát használsz?

iTac
Dry Hands
White Chalk
LupitPole párnácska
Dew Point
Váltogatom
Semmit
Nem tudom
Más

SZAVAZOK!

LEGNÉPSZERŰBB CIKKEK

ESEMÉNY NAPTÁR

ESEMÉNYEK

Facebook

Instagram

Kövess Instagrammon!

Értesülj elsőként!

Ha az elsők között szeretnél értesülni a legújabb rudas hírekről, iratkozz fel időszaki hírlevelünkre!

Küldj nekünk történetet!

Van olyan rudas híred vagy történeted, amit megosztanál? Küldd el az info@rudvilag.hu címre!