2019
DEC
22.

Őszi visszatekintő egy szuper horvát rudas táborra - Croatia Pole Camp

Bár már javában zajlik a tél, de még ilyenkor is jó visszaemlékezni a nyár és a koraősz legszebb (rudas) pillanataira... Holler-Rácz Barbara élménybeszámolója a szeptember 26-29. között tartott Croatia Pole Camp tábor legemlékezetesebb pillanatairól. 

Idén először mentem el a horvátországi Croatia Pole Camp táborba, de remélem jövőre is ott lehetek. Már tavasszal meghirdetésre került a tábor, programmal, árakkal, oktatókkal, helyszínnel és egyéb lehetőségekkel együtt. Már akkor nagyon átgondoltnak és jól szervezettnek éreztem, hiszen minden részletre kiterjedően tudtak információt adni, és gyorsan válaszoltak minden megkeresésemre. A biztos részvétel érdekében 100 euró előleget kellett fizetni még tavasszal, banki átutalással.

Én autóval, egyedül utaztam a helyszínre, Pulára csütörtökön, és aznapra már foglaltam is két edzésre helyet magamnak. A fogadtatás tökéletes volt: a szálloda aulájában vártak mindenkit, üdvözöltek, komplett információs csomagot kaptunk, kisebb ajándékokat, és biztosítottak róla, hogy állandó jelleggel elérhető lesz egy segítő a szálloda egy bizonyos pontján, ha bármilyen kérdésünk merülne fel. És ez valóban így is volt. Az aula a tábor 4 napja alatt telis-tele volt rudas márkák termékeivel, mindenféle szép dologgal. Nehéz lett volna megállni, hogy ne vásároljak.

Ha mindez nem lett volna elég, hát elég volt egyetlen pillantást vetni az oktatók listájára: Yvonne Smink, Sarah Scott, Jazzy K. és Alyona Amber... Mivel én jelenleg az exotic pole-t részesítem előnyben, ezért utóbbi két ikonhoz foglaltam az órák túlnyomó részét.

Az órák két teremben zajlottak párhuzamosan, tulajdonképpen reggeltől egészen késő estig. Itt ért az első kellemetlenség, miszerint az egyik terem padlója kő volt, jéghideg kő, amin exózni nem volt éppen egy leányálom. Nyilván meg lehet oldani, de az élvezeti értékéből veszít így az óra, hiszen nem tudtam olyan felhőtlenül táncolni. A másik terem jól kialakított volt, normál esetben elfértünk bőven. A másik kellemetlen dolog az első órák egyikén ért, amikor kiderült, hogy olyan sokan regisztráltunk egy órára (ahol úgy tűnik, nem volt létszámkorlát), hogy négy csoportba osztva csináltuk végig a koreográfiát. Mivel őrületes tempójú tánc volt, ezért nem volt annyira vészes a sok csoport, de a négyet azért mégis soknak éreztem, picit ritkán kerültem rúdhoz.

A tábor első workshopja Yvonne-nal volt, ami kellőképpen megadta a kezdő lökést a négy napra. Én mindig valamilyen furcsa, eufórikus állapotban jövök el az óráiról, és ez most sem volt másként. Ezen az órán azonnal jó kapcsolatba kerültem egy nagyon szimpatikus és eszméletlen erős lánnyal, akitől valamiért mindenki két lépés távolságot tartott. Később rájöttem, miért. Végig egy rúdon együtt táncoltunk és sorra kaptuk Yvonne őrültebbnél őrültebb feladatait. Szabályosan megnyitja az embert egy ilyen foglalkozás. Biztosan sokan ismeritek azt az érzést, hogy hirtelen valódi 'polefriend' lesz egy ilyen személy. Most sem történt ez másként. Mint megtudtam, ő egy helyi híresség volt, aki tehetségkutató versenyt nyert, tehát mindenki ismerte őt a tévéből. Amolyan celebként kezelték, nekem pedig fogalmam sem volt róla, ki is ő. Talán éppen ezért is alakultak olyan természetesen és jól a dolgok.

De visszatérve a tábor részleteire, aznap még egy Alyona órán is részt vettem. Nos, ő egy valódi bolond cicalány, elképesztő hangerővel, folyamatos szó szerinti nyávogással és annyi energiával, hogy akár órákon át képes lennék táncolni, ha azt szeretné. Exotic brazil volt az óra neve, lendületes, brazilos zenére egy elég technikás koreográfiát tanultunk. Mindenkit egyesével kijavított, ha kellett, és nem rejtette véka alá, ha valakinek például a lábtartása nem tetszett neki. Képes volt akár sikongatni egy telitalpas érkezés miatt, vagy bármilyen ronda kivitelezés okán. Persze nem bántóan, de elég határozottan. Egyszerűen ő ilyen. Én imádtam. Alig vártam a következő órát vele.

Fontos megemlítenem, hogy a táborban előre meghirdetett versenyt szerveztek péntek este, kizárólag a tábor résztvevői számára, amire önként lehetett jelentkezni. Tulajdonképpen improvizációs móka volt ez a négy oktató zsűrizésével. 1000 euró volt a főnyeremény, ami nyilván sokakat inspirált - természetesen engem is. Ezen a napon a versenyre való tekintettel az órákat igyekeztem aránylag korai időpontokra foglalni, hogy az esti megmérettetés előtt tudjak pihenni egy keveset. Így pénteken 1 Alyona és 2 Jazzy K. órára riszáltam magam, mindegyik koreográfiás óra volt. Totálisan kimerültem, és már addigra annyi élménnyel gazdagodtam, hogy jegyzetelnem kellett, nehogy valamit elfelejtsek. Ha becsuktam a szememet a délutáni pihenésnél, akkor csak úgy cikáztak a képek a fejemben, képtelen voltam fékezett habzásúra kapcsolni a gondolataimat.

Majd eljött az este, ami életem egyik legjobb élménye volt. Meghirdetett időpontban a nagyobbik edzőteremben gyűltek össze az emberek. A tábor résztvevői közül összesen talán 50-60 fő volt jelen (számos országból, köztük Ausztria, Németország, Szlovénia, Olaszország, Svájc, Kanada, Franciaország), de csak 13-an regisztráltunk végül a versenyzőként. Viszont rengeteg kísérő volt, így rogyásig volt a terem emberekkel. Három üvegedényben cetlik voltak, kettőben nevek, a harmadikban zeneszámok címei. Kihúztak két nevet, nekik kellett párbajozniuk egymással, majd kihúzták hozzá a zenét is. Először az egyik kezdett, a következő körben a másik folytatta, de másik zenére. Nem egyenes kieséses volt, hanem a zsűri pontozott és a végén az összesített pontok alapján jutottak tovább vagy estek ki emberek. A verseny első pillanatától, már a bemelegítésnél is a korábban megismert lánnyal voltam, támogattuk egymást. A tábor résztvevői egyébként általában kisebb csoportokban jártak-keltek, edzettek, ez itt sem volt másként. Természetesen a sors úgy hozta, hogy az első körben úgymond egymás ellen mentünk. Képzeljétek el, amikor bemondják a nevedet, és mivel senki nem ismer, ezért szinte síri csend, aztán bemondják a másikét, és örjöngés. És valahogy mégsem zavart: gondoltam ok, a következő körnél már úgyis tapsot kapok. A 'színpadra' nevetve mentünk fel, összeölelkeztünk és kezdődött a móka.

A közönség mindenkit bíztatott, a zsűri velünk együtt táncolt és kurjongattak, kiabáltak, Alyona nyilván nyávogott:-) 50 másodpercet kellett saját stílusban letolni, én cipőben, Tjasa pedig mezítláb, mindkettő megengedett volt, nem voltunk külön kategorizálva sem. Nem könnyű összehasonlítani a kettőt, de ezt vállaltuk mindannyian. Impovizálni egy beadott zenére és csak vegytisztán önmagadat adni, miközben minden mozdulatodat nézik és egy egész terem bíztat, hogy csináld még, ráadásul Sarah, Yvonne, Jazzy és Alyona néz és egyszerre mozognak veled.... leírhatatlan. Ez így kompletten maga volt a pole ünnep. Néhány kör után már izott a hangulat, mindenki mindenkinek szurkolt, egymásnak pacsiztunk, és a keményebb párosoknál szabályos tajtékzás volt a nézők részéről. Elképesztő produkciók születtek, mindenki eleresztette a fantáziáját, én cseppet sem fogtam vissza magamat, itt minden belefért.

Az utolsó négyesbe már nem kerültem be, de ott cipős versenyző már nem is volt. A pontozás 50%-a technikai pontokra vonatkozott, cipőben így nehéz felvenni a versenyt a normál rudasokkal szemben, de én teljesen elégedett voltam az eredménnyel. Az első négy lány nem túlzás, de virtuózok voltak, valóban ők voltak a legjobb négy. És alig vártuk, hogy egymás ellen menjenek. Annyiszor könnybe lábadt a szemem, annyiszor rázott a hideg, annyiszor áldottam a sorsot és mindenkit, hogy ott lehettem, hogy azt megszámolni nem tudnám. Fergeteges volt. Istenem, ha itthon ilyen lehetne, széthúzás, érdekek, klikkek és egyebek nélkül. Csak úgy, egy igazi pole ünnep, ahol azt éltetjük, amit mindannyian imádunk, a rudazást! Na de vissza a valóságba.

Tjasa-t - a lányt, akiről már korábban írtam - én beszéltem rá a versenyre, végül természetesen a négy legjobb közt állt a fináléban. Az utolsó körhöz közeledve a produkciók átmentek totális technikázásba, elveszett valahogy az az önfeledtség és önkifejezés egy picit. Nyilván mind érezték a győzelem esélyét, és visszakerültek a szokásos kerékvágásba. Ekkor támadt egy ötletem, amit mondtam Tjasa-nak. A következő körben kivetkőzött önmagából és megnyerte az egész versenyt. Sírva jött oda hozzám, együtt örültünk a sikerének, hatalmas élmény volt.

Szombaton - előrelátóan - az órákat délutánra időzítettem, hogy pihenni tudjak. Nos, ezt nagyon jól tettem, ugyanis hajnali 2-kor még az ágyban fekve ugyan, de mégis ezerrel pörögve, mosolyogva dolgoztam fel az elmúlt órák eseményeit. Aznap, amikor az első órára mentem Jazzy-hez akkor rengetegen odajöttek hozzám gratulálni - maga Jazzy is - a versenyen nyújtott teljesítményem miatt. Nem tagadom, jó érzés volt az ismeretlenből hirtelen kedveltté válni. Jazzy K. egyik órája koreográfia volt, a másik kettő pedig kombinációk sora, flow mozdulatok, apróságok tisztázása, igazi finomhangolás. Fejben rettenetesen elfáradtam, nem győztem kávéval az élők sorában tartani magamat. Jazzy nagyon kedves, türelmes oktató. Figyel a részletekre, nem problémázik, ha huszadszorra kell megmutatnia ugyanazt a sort, és persze szemet gyönyörködtető, ahogyan táncol.

Az órák után kialakult egy spontán beszélgetés is vele az exo versenyekről, tapasztalatokról, mindez totál kendőzetlenül. Tehát nem az áhitott, nem létező dolgokról beszélgettünk, hanem a valóságról, a néha fájó valóságról, a csalódásokról, a bukásokról, a rossz szervezésekről és mindenről, amit már megtapasztaltunk. Jó volt őt így látni, emberként, elérhetetlen ikonból, hirtelen baráti lett.

Ezen az estén egy másik korlátlan beszélgetésre is lehetőség nyílt a négy oktatóval: bármit lehetett kérdezni, szívesen válaszoltak. Ott ültünk mint egy óriási nagy család, már senki nem akart bizonyítani semmit, már mindenki látta a másikat bénázni és szárnyalni is. Valahogy olyan egyszerűen nagyszerű beszélgetés volt ez egészen privát dolgokról is. Szintén egy meghatározó élménnyé vált.

Vasárnap délelőtt én már haza indultam, gyerekek, család, közeledett a hétfő... muszáj volt tehát. Aznap egészen estig voltak még órák, de sajnos azokon már nem tudtam részt venni. Elköszöntem mindenkitől, bár maradtam volna még sokáig. Összességében egy rendkívül jó élmény volt, sok tapasztalattal, napsütéssel, izomlázzal. Ismét rájöttem, hogy semmit nem tudok, hogy béna vagyok, hogy semmi nem jó úgy, ahogyan csinálom, de imádok tanulni, és imádok rudazni. 

Szerző: Holler-Rácz Barbara


Hozzászólások

KATEGÓRIÁK

HÍREK »
SZTORIK »
RÚD+TE »
TIPPEK »

SZAVAZZ!

Te milyen ziát használsz?

iTac
Dry Hands
White Chalk
LupitPole párnácska
Dew Point
Váltogatom
Semmit
Nem tudom
Más

SZAVAZOK!

LEGNÉPSZERŰBB CIKKEK

ESEMÉNY NAPTÁR

ESEMÉNYEK

Facebook

Instagram

Kövess Instagrammon!

Értesülj elsőként!

Ha az elsők között szeretnél értesülni a legújabb rudas hírekről, iratkozz fel időszaki hírlevelünkre!

Küldj nekünk történetet!

Van olyan rudas híred vagy történeted, amit megosztanál? Küldd el az info@rudvilag.hu címre!