11.
"Egyetlen célom az volt, hogy legyen egy csapatom" - Bartyikné Oláh Gabriella
Levelet kaptunk. Nem is akármilyet. Úgy éreztük, muszáj közzétennünk. Így, szerkesztés nélkül. Olvassátok el a hódmezővásárhelyi Pole Magic Rúdtánc Stúdió tulajdonosának, Gabinak a gondolatait a rúdtáncról, a személyes motivációról és csapat összetartó erejéről.
Sziasztok!
Bartyikné Oláh Gabriella vagyok, a Pole Magic Rúdtánc Stúdió trénere, és tulajdonosa… Nagy lelkesedéssel láttuk oldalatokat a lányokkal, személy szerint nagyon örültem, hogy létrejött egy olyan oldal, ami iskoláktól független, és ami közös szenvedélyünkkel foglalkozó oldal… Köszönjük nektek!
Szeretném elküldeni nektek a saját történetem, mert úgy gondolom, hogy annyi csodás lánnyal, nővel, és hála az égnek férfival is vagyok körülvéve, hogy szeretném, ha ezt minél többen megtudnák: hogy milyen a másik oldal, mit jelent nekem, és mit adott nekem a rúdtánc. Az én sikerélményem EZ:
Rengeteg sportot kipróbáltam életemben, de ennél a sportnál ragadtam le menthetetlenül csak… Nem nulláról indultam, hanem mínuszról, szülés után fél évvel, átvágott hasizmokkal, kis híján 30 évesen, semmiféle tornász múlttal nem rendelkezve találtam ki, hogy igenis elindulok ezen az úton. 15 kiló plusszal a testemen mentem el rettegve az első órámra, de megtörtént a csoda. Szerelem volt, első fogásra… Ahogy az első tűzoltómat forogtam, tudtam, hogy imádni fogom. És szakadatlan szerelmem ezen mozgásforma iránt azóta is tart, rendíthetetlenül. Sokáig nem hittem magamban. Ez volt az a dolog az életemben, ami a legtöbbet adta a személyiségfejlődésemnek. Talán soha, semmiben nem voltam még ilyen kitartó: ez volt az első dolog az életemben, amit nem adtam fel. Soha, egyetlen pillanatra sem. Minden mélypontjával, minden magaslatával együtt ez az a mozgásforma, amivel önmagamnak a legtöbbet adhattam. Kellett hozzá egy fantasztikus tréner, Presinszki Ákos, aki hitt bennem. Kellett egy minden szempontból etalon férj, aki támogatott, egy szerető kismanó, a gyermekem, aki gond nélkül vette azt az időt, amit nem vele töltöttem, hiszen cserébe egy boldog, kiegyensúlyozott anyákat kaphatott. Szerető és támogató szülők, akikre mindig számíthat az ember lánya, jó barátok , és nem utolsó sorban egy csapatnyi nő, aki nekem adta a bizalmát és engem választott trénerének. Szerencsés csillagzat alatt születtem, kimondhatatlanul hálás vagyok azért, hogy nekem ez mind megadadott.
Egy évvel az első órám után elvégeztem az első trénerképzést, elindultam az utamon, ami azóta az életem mozgatórugója lett, és megnyitottam iskolám kapuit. Az egyetlen célom az volt, hogy legyen egy CSAPATOM… Lett. Egy fantasztikus kis csapatom, akik azóta egy családdá alakultak át. Trénerként alapelvem az, hogy mindenki biztonságban fejlődhessen. Talán nem én adom a leggyorsabb fejlődést, de egészen biztos, hogy az egyik legszilárdabbat. Vallom, hogy jó házat csak szilárd alapokra lehet felhúzni. És úgy gondolom, hogy ha valaki belép a stúdióm ajtaján, én azért az emberért felelős vagyok. A testi épségéért és a biztonságos, sérülésmentes fejlődéséért. Fantasztikus előnyt jelent ebben a sportban a fitnesz, tornász múlt. De én abban hiszek, hogy az előképzettség nélküli nőnek is jár ez az élmény, amit ez a mozgásforma ad, és örülök, ha minél többen ismerik meg és próbálják ki magukat ebben a mozgásformában, mert a mozgás öröme mindenkinek jár. A megnyitó után elindult maga a csoda, amit nehéz szavakba önteni. Jöttek be a lányok az ajtón, és maradtak. És még többen jöttek. És egyszer csak azon kaptam magam, hogy ahogy belépek az ajtón és elkezdem az órát, megszűnnek a gondok és egymás életének részeivé váltunk a lányokkal. Mert ez nem csak rólam és róluk szól. Szól egy csapatról, egy közösségről, egy családról. Én látom, hogy száz ember százféle indíttatással indul neki. Csak hogy rálássatok kicsit ti is… Vannak túlsúlyos vendégeim, hála az égnek szép számmal, vannak 40 év feletti vendégeim. Vannak juniorjaim. Van 4 férfi vendégem. Van beteg vendégem. De mindenki itt van valamiért. Van, aki sikerélményt keres. Van, aki nőiesedni szeretne. Van, aki fogyni. Van, aki elvesztett önbizalmán próbál kicsit segíteni. Van, aki a kihívásért jön. És van, aki csak azért, hogy azt érezhesse, hogy abban az egy órában ÉL.
Sokat gondolkoztam, hogy ennyi különböző ember hogyan tud mégis egy ilyen összetartó családot alkotni, és rájöttem, mi az. A nevetés, az öröm. A közösen átélt szenvedés, kínlódás után átélt sikerélmény az, ami mozgatja ezt. Mert vannak mély pillanatok. Mindenkinek, nekem is. Soha nem is csináltam titkot abból, hogy voltak. Emberből vagyok. Nem szégyen, ha volt, ami feladta a leckét. Legyen is. Ettől leszek több, ha megcsinálom. És nekem nincs ennél nagyobb siker, mint amikor azt látom az órámon, hogy hosszas próbálkozás után egy hőn áhított gyakorlat sikerül valakinek, és a többi lányom csak áll a teremben, és azt az egyet nézi, akinek talán végre sikerül, és a könny nem csak az én szememben úszik. Vagy ahogyan kapcsolatokat építenek ki egymás között… Beengedik egymást az életükbe, és ha kell, örülnek, ha kell, sírnak a másikkal. Egy élmény volt őket nézni a karácsonyi bulin, csinosan, jókedvűen. Mellettem - az internet segítségével - Amerikába költözött csapattagunk, aki virtuálisan is velünk tartott ezen az estén, és a lányok sorban ültek a gép elé, hogy pár szót váltsanak vele…És én csak álltam ott, és telt a szívem szeretettel. Nem tudtam megszólalni, a könnyeimmel küszködve toltam el többször is a kezdést, mert csak néztem őket, együtt, csicseregnek, beszélnek, buliznak, szeretnek együtt lenni. Ennél felemelőbb érzés nincs, ilyenkor nyer értelmet mindent perc…
Sokat vívódtam kezdő trénerként, hogyan vehetném én fel a „versenyt” a profi trénerekkel, hiszen nekik semmi nem nehéz, olyan múltjuk van, aminek én a közelébe sem kerülök soha… Mára rájöttem, hogy nem kell. Tisztelem, és becsülöm őket mindazért, amit elértek, és csodálattal nézem őket. De próbálok önmagammal is egyfajta példát állítani, mert igenis 30 évesen is bele lehet ülni életed első spárgájába, csak akarnod kell. És ha kitartasz, minden sikerülhet. Neked kell eldöntened, akarod- e igazán. Egy életünk van, nekünk kell eldönteni, mihez kezdünk vele.
DREAM, BELIEVE, LOVE, LAUGH, LIVE - én ebben hiszek…