25.
11 óra rúd után mit is mondhatnék? - PoleArt Italy 1. nap
Nem volt rövid, nem volt meleg, nem volt könnyű. De akárcsak a zsűri, mi is (szinte) mindent megnéztünk. És most elmondjuk, mit láttunk.
Milánó, Basiglio. A verseny helyszíne a város egyik külső kerületében található. Igaz, zöldövezet, ám mindentől távol esik. Azok jártak jól, akik a parkban foglaltak szállást maguknak, ugyanis a városból vagy két óra tömegközlekedés árán, vagy 60 euró körüli áron, taxival lehet kijutni.
Első nap némi késéssel érkezünk. A verseny háromkor kezdődik, azonbaon fél négykor még sehol semmi. Kiderül, hogy a reggel 8-kor, 5 perces időintervallumokkal szervezett rúdpróbák elhúzódtak, így már eleve nem tudják tartani a kezdési időpontot. A csarnokban itt-ott lézengenek csak emberek, egyszer Phoenix Kazree is felbukkan. Gyorsan elkapom egy fotóra, aztán már rohan is tovább: két perc múlva kezdődik a bírói megbeszélése. Ennek ellenére kifejezetten kedves és mosolygós. Leülök egy tetszőlegesen kiválasztott helyre. Alig ötvenen vagyunk. Mögöttem orosz lányok cseverésznek önfeledten. Hátrafordulok, és megpillantom Olga Trifonovát. Laza szerelésben, vidáman csacsog a barátnőivel. Nem úgy tűnik, mint aki nagyon rástresszelt volna a versenyre. Igaz, ő csak holnap jön. Mindenki nagykabátban ücsörög, rettenetesen hideg van ebben a hatalmas térben. Jobb oldalt a falnál a mai amatőrök melegítenek, egyik-másik már talpig sminkben. Két lány a szponzori fal előtt fotózkodik lelkesen, látom a hátukon a PoleFit Dubai feliratot. Nocsak, ez izgalmas. Elkapom őket pár szóra, egyikük a tulajdonos, Vlada. Ő csak késő este fog sorra kerülni, és valószínűleg addigra már közel sem lesz ennyire virgonc. Elmondják, hogy egyikük koreográfiája a háborúról és a szerelemről fog szólni, míg a másikuké egy magzatát elvesztett anyáról. Az utóbbi hónapokban ez már legalább a negyedik alkalom, hogy ilyen témájú koreográfiáról hallok, így különösebben nem villanyozódom fel ettől. Viszont mindketten nagyon szimpatikusak.
Végre 15:35-kor elkezdődik a verseny, Egor Churakov bemutatójával. Teljesen azt a látszatot kelti, mintha valami műszakos fiú lenne, aki a biztonság kedvéért megnézi még indulás előtt a rudakat. Semmitmondó póló és farmer. Aztán ugrik egy szaltót (a színpad hatalmasat szól), és ekkor kiderül, hogy ez már AZ. Mármint tudatosul, mert egyébként önmagához képest kevéssé összeszedettnek és átgondoltnak tűnik a produkciója. Mondjuk úgy, hogy elég spontán. Pár helyen nem is jön össze az elképzelése. Nem baj, majd holnap, a következő bemutatón.
A műsort két vígan fecsegő, kétnyelvű hölgy vezeti (ez már önmagában meglep, és a pozitívumok oldalára vésem fel gondolatban). Az egyikük Kimmy Street, a Pole Street rudas ruházati márka kiötlője, aki tavaly a magyar Artistic Pole Competition versenyen is indult. Láthatóan elemükben vannak. Tökéletes angoljukat keverik igazi ízes olasszal, jókat viccelődnek egymással. Ami nem is lenne baj, csak éppen a napi listán több mint száz versenyző neve áll, és az idő halad előre öles léptekkel. Egy-egy rudas produkció között akár öt perc is eltelik. Gyors fejszámolást végezve arra lyukadok ki, hogy ennek este 11-ig biztosan nem lesz vége. Ha csak a nettó időt számolom, az 100 x 5, azaz 500 perc. Szünet nélkül. Ez alsó hangon is 8 óra, amiben nyilván lesz csúszás, hiszen ez a versenyek velejárója, másfelől a szünetek még nincsenek benne. Hosszú napunk lesz - állapítom meg magamban. Mondjuk, éjfélig fog tartani - számítom rá az extra késést. Na, ebben hatalmasat tévedtem. De erről később.
A verseny elején még szorgalmasan jegyzetelem az indulók ismertetőjegyeit, úgymint “légzőmaszkos-breakes”, “capoeirázó építési munkás”, “arany nadrágos doki”, és figyelek. Természetesen a mai nap sem múlhat el két Roxanne feldolgozás nélkül. A női amatőr mezőnyben indul Dobos Ida Emese is, a kecskeméti Pole Positions versenyzője, Kollár Betty tanítványa, hetedikként. “Se veled, se nélküled” témájú előadása precíz és meggyőző. Méltán végez a nyolcadik helyen. Vele együtt kapnak helyet olyan produkciók, amik a következő címkéket kapták a jegyzeteimben: “drogos-köpenyes”, “Mátrix munkásnő”, “lila Piroska” és két “Alíz Csodaországban”. Ebből az első kifejezetten jó.
Aztán négy óra tömény rudazás után, valahol a harminckét fős női amatőr mezőny vége felé kikapcsol az agyam, és egyre hidegebb is van, muszáj mozogni valamit. Körbenézek az előtérben, ahol a következők találhatók: regisztrációs pult (üres), egy Poledancerka stand némi LupitPole-lal fűszerezve, középen az AGM The Pole rúdja kipróbálásra, aztán Mia Wear, Pole Street, és a legvégén a legkelendőbb: a büfé. Visszaplattyogok a középső szekcióba, és megnézem, mi ez a ThePole. Ki is próbálom, de erről majd egy következő cikkben... elöljáróban annyit, hogy valami elég jó dolog.
Közben a színpadon lemegy a női amatőr mezőny. A férfi középhaladó kategória tartogat pár érdekes előadást, mindenféle értelemben. A fekete női fürdőruhás úr például kifejezetten bizarr, főleg, hogy egy tolószékből felállva vedlik át érzékeny férfivá (nővé?). Filipi Camargo viszont sárkányfarkas produkciójával egészen nagyon tetszik, és Gurnin Danila gladiátor témájú koreográfiája is igen jó lenne, ha kicsit precízebbek lennének a mozdulatai.
Az amatőr-középhaladó duó kategóriában ismét találkozhattunk magyar versenyzőkkel: Kelemen Emőke és Tokai Sándorné Anita mindketten a gödöllői Catwalk Stúdió versenyzői, Zsmatova Vera tanítványai. Produkciójuk önfeledtnek, cseppet sem erőlködősnek tűnik, látszik, hogy fejlődnek. Sajnos a háttérvideójuk - Emeséhez hasonlóan - nekik is elmaradt, ami egyértelműen sajnálatos technikai malőr. A duó kategóriában feljegyzéseim szerint rajtuk kívül volt még “tangós-csillogós”, “Cápa, magassarkúban”, “Szellemirtók” és “Vadászpilóták”.
Este negyed 11-kor(!) jutottunk el odáig, hogy végre elkezdődhetett a 41 fős női amatőr mezőny. Ekkor már mindenki erőteljesen kókadozott, és a közönség is udvariasan kezdett elszivárogni. Pedig hol volt még a vége! Közel 200 perc tömény élvezet volt még hátra… Itt már a műsorvezetők is kezdék érezni, hogy pörgetni kellene a programot, úgyhogy viszonylag gyorsan áttértek a “Következik xy, akinek a koreográfiája erről és erről szól” kétmondatosokra. Ebben a sorban csak háromszor dolgozták fel az elvetélt nő témáját. Ezenkívül volt egy “algalány piros parókával”, egy “átváltozós balerinás”, egy Avatar. Itt-ott aztán akadtak helytelen kategóriaválasztások is. Például a japán gésalány egészen biztosan elit kategóriát kellett volna, hogy válasszon. A női amatőr versenyzők között indult Nagy Luca, a Dollhouse növendéke, Bardóczy Ilka tanítványa, akire hajnali 0:40 perckor került sor, amikor már ébren maradni sem volt könnyű, nemhogy még a rúdon bármit is teljesíteni. Minden elismerésünk az övé, hogy színpadra állt. (Meg a bíróké, akik még szintén bírták.) Az utána levő lányok már sorra potyogtak le a rúdról, és egyre-másra merültek fel technikai problémák is. A fentebb bemutatott dubai Vladának például újra elő kellett adnia a koreográfiáját, mert a felénél kiderült, hogy rossz zenét raktak be neki. Ugyanígy járt a kissé horrorisztikus, mankós madárijesztőre hajazó utolsó versenyző, Alice Faulisi is, akinek nemes egyszerűséggel abbamaradt a zenéje a felénél. Hajnali 2-kor ez már nem olyan vicces. A kategóriából ki kell még emelnünk egy igen egyedi produkciót: Salima Peippo tetőtől talpig párduc ruhában, rengeteg színes karikával jelent meg a színpadon, és mindenképpen emlékezetes színfoltja marad az estének. Főleg a sok-sok technikailag viszonylag jónak, ám teljesen arcnélkülinek minősülő előadás után.
A szombati verseny végül hajnali f2-kor ért véget. Természetesen ilyenkor már se taxi, se Uber, hiszen a világ végén vagyunk. Az utazástervező 2 órányi utat mutatott visszafelé, amennyiben a tömegközlekedést választanánk. Mindezt 11 óra nettó rúd után. Nem kívánom senkinek. A legjobb persze az volt, hogy tudtuk, másnap kezdődik az egész elölről… csak az vigasztalt, hogy a zsűrinek is.
Szerző: VE