26.
A maradék 9 óra - PoleArt Italy 2. nap
Megedződve a szombati maratoni versenyen, már mindenre felkészültünk: hidegre, hosszúságra, bosszúságra. Csak arra nem, hogy ennyi fantasztikus produkciót láthatunk. Beszámoló a PoleArt Italy elit kategóriájának versenynapjáról.
Vasárnap, sikító napsütés. Újból valahol a világ végén. A Sporting Milano 3-at lassan már második otthonomnak tekintem. Emberek özönlenek a csarnok felé. A regisztráció továbbra is minimális emberi erőforrás-befektetéssel zajlik, kiállítók sem változtak, minden a tegnapi. Annyi, hogy a workshopokat is átszervezték a verseny helyszínére. A délutáni mezőny - hasonlóan a szombatihoz - ezen a napon is f4-kor kezdődik, ebben legalább konzekvensek a szervezők. A mai programot azonban hatalmas várakozás előzi meg, ami a közönség számarányában is megmutatkozik.
Már a junior elit kategória is óriási érdeklődésre tart számot, hiszen Olga Trifonova, a világ jelenlegi legjobb rudasának tartott 13 éves orosz “kislány” indul rajta. (A “legjobb” ezúttal nem szubjektív vélemény, hanem olyan forrásokból táplálkozik, mint a többszsörös világbajnok Ooona Kivela vagy Natasha Wang.) Olga alig kettővel saját produkciója előtt bukkan fel a backstage-ben, norvég mintás kötött overalljában. Ott már csak pár lendítést, körzést csinál. Spárgákat, hasonló látványos nyújtásokat nem látni tőle. Néhányan ráköszönnek, sok szerencsét kívánnak neki. Mindenkire kedvesen mosolyog. Aztán magára húzza a natúr csőszerű anyagot, amiben fellép, majd elindul a színpadra. Onnantól viszont Olga nincs többé, csak az a valaki, akit ő alakít. Szinte követhetetlen, amit csinál. Érett, kiforrott, átélt az előadása. A színpadról is úgy jön le, hogy látszik, még nincs magánál. De a közönség se. Sokat várt mindenki Olgától, de ez minden várakozást felülmúlt. Egy hétre rá pedig már új koreográfiával indul Prágában…
A junior mezőny egyébként Olga nélkül is igen színvonalas lett volna. Moscaritolo tangós koreográfiája nem véletlenül nyert második helyet, míg Maillat Fantom produkciója szintén maradandó előadásnak bizonyult. Az egyetlen tévedés a mezőnyben Mantovani volt, aki a Chaplin performansza alapján aligha tartozik az elit kategóriába.
A férfi mezőny is hozta az elvárásokat. Már Kazymov Szépség és a Szörnyeteg koreográfiája is jónak volt mondható, ám Fedotov csúcsra járatta a szórakoztatást. Jekyll és Hyde produkciójában a forgó rúdon plusz kötelet használt, és lélegzetelállító elemeket mutatott be vele. Shevcsenko ezúttal otthon hagyta három hete látott II. világháborús koreográfiáját, helyette a babáját csitító, klott nadrágos focirajongó apukát hozott. Érdekes volt Terrones Jurassic Park ihlette, tojásból kikelő dínó elképzelése is. Mi viszont leginkább Holoda Péter “Love Story” koreográfiáját emelnénk ki, ami egészen más volt, mint a többi produkció: érzékeny, sok balett elemmel, gyönyörű mozdulatokkal. Egy nagyon kemény mezőnyben ezzel az ötödik helyen végzett, ami nagyszerű teljesítmény nemzetközi színtéren. Amint az várható volt, a kategóriát végül az a Slava Ruza nyerte, aki mostanában zsinórban nyeri Európa-szerte a Pole Art versenyeket, és február végén szintén indul Prágában a Pole Dance Championshipen, szintén egy teljesen más koreográfiával.
A Master mezőnyben mindössze hárman indultak, ebből a 65 éves Greta Pontarelli magabiztosan és bevállalósan vitte a prímet: egy ritka madarat alakított rikító vörös parókában, akinek a tollára gonoszok vadásznak.
A duó kategória legkiemelkedőbb párosa kétségkívül Fedotov és Gordienko volt, akik nemrég álltak össze. Ördögűző produkciójuk hatalmas siker volt, bár látszott, hogy még nem összeszokott páros a rúdon. Az olaszok duója, Badessi és Lombardelli a Pole Passion Légitársaság stewardesseit alakították arany-kék egyenruhájukban, és a végén mentőmellényben végezték. Emellett volt egy furcsa Hófehérke parafrázis is, ami második helyet nyert a kategóriában.
A női elit mezőny ezúttal már este 8 órakor elkezdődött. Itt is volt pár érdemleges produkció, bár a többség - hiába volt kifejezetten ügyes - nagyon egy kaptafára ment: ugyanolyan zene, ugyanolyan meghalás. Kevés volt az egyéniség. Ezek közül az egyik kivétel az az Anna Valfsson volt, aki kosztümére egyáltalán, azonban előadására annál többet adott: gyakorlata az anorexiáról szólt, elég meghatározó hangalámondással. A másik pedig Anna Maija-Nyman, aki nem véletlenül végzett a dobogó legfelső fokán. A női elit kategóriában indult Marosvölgyi Noémi is, a jelenlegi magyar női elit bajnok, akinek Chicago ihletésű koreográfiáját éppen a jelen cikk szerzője alkotta, és akiért így duplán izgult. Noémi végül f12-kor, utolsó előttiként került sorra úgy, hogy előtte váratlanul kiesett pár ember, és jóformán bemelegíteni alig volt ideje. Ez azonban nem látszott a teljesítményén: produkciója nagyon összeszedett volt, és a közönségnek is láthatóan kifejezetten tetszett. Más kérdés, hogy a gyakorlatához széket az utolsó pillanatban kellett szerezni (az utolsó itt megint szó szerint értendő, azaz színpadra kerülés előtt). Szerencsére a nézőtéren a körasztalok körül Thonet székek voltak, így egyet sikerült gyorsan kölcsönkérni. A fények össze-vissza voltak nála is, de ezen már meg sem lepődtünk.
Végül éjfél körül végeztünk, és ezúttal belefértünk röpke 9 órába.
És hogy mi volt a verseny tanulsága? 100 versenyző, de még 60 is túl sok egy napra, főleg ha f4-kor kezdődik a program… viszont sok a tehetséges ember, akik miatt mégiscsak érdemes volt végignézni ezt a 20 órányi produkciót két nap alatt.
Szerző: VE