26.
Három vagány rudas lány Londonban
Mertek nagyot álmodni, és világgá menni. Láttak, tanultak, tapasztaltak. Volt, aki maradt, más hazajött, azonban mindhárman sok-sok új tapasztalattal lettek gazdagabbak. Három magyar származású rúdtánc-oktatóval beszélgettünk, akik különböző okokból Londonban kötöttek ki. Tamás Andi riportja.
Azt hiszem, minden politikai ridikülcsapkodástól függetlenül kijelenthetjük, rengeteg magyar dolgozik külföldön. Ideiglenesen, állandóan, cégesen, önállóan. Ez alól a mi “kis” rudas közösségünk tagjai sem képeznek kivételt. Csakhogy van, aki mást is hoz magával a hűtőmágnesen kívül, méghozzá olyan dolgokat, amelyeket meg lehet osztani az itthoni rúdszerelmesekkel. Három ilyen hölgyet is kifaggattam. Vajon van olyan, amit a hanyatló nyugat tud, és mi nem?
Vojtku Alexandra Magyarországon ismerkedett meg a rúdsporttal egyetemi évei során. Az első óra után tudta, hogy megtalálta azt a sportot, amit eddig keresett. Két év edzés után elvégzett egy fitnesz edzői tanfolyamot, majd elkezdett rúdfitneszt oktatni Magyarországon, később pedig a brit fővárosban. Jelenleg London egyik legismertebb stúdiójának, az École de Pole-nak az oktatója. Számos versenyen és rúdsport eseményen vett és vesz részt, és a legjobbak workshop-jain fejleszti tudását.
Hogyan kerültél ki?
Négy éve költöztem Londonba a páromhoz. Ilyen egyszerű. Az első rúdtánc stúdió, ahova elmentem az École de Pole volt, jelenleg is itt tanítok.
Nehéz volt odakint rúdhoz jutni?
Inkább a rendszert volt nehéz kiismerni. Debrecenben, amikor én kezdtem, csak kezdő és haladó szint volt. Ebben a teremben nyolc szint van, és először fogalmam sem volt, hogy melyik órára jelentkezzem be. Itt a legmagasabb szint a profi (Professional), amin csak meghívással lehet részt venni.
Miben más itthon és kint a rúd, annak a megítélése, gyakorlása, oktatása?
Szerintem itt elfogadottabb a sexy / classique stílus. Néhány évvel ezelőtt otthon ez még nem annyira volt gyakori vagy elfogadott. Itt is, és otthon is mindenki nagyon barátságos, bárki jön az órára, segítjük, támogatjuk egymást, nagyon jó a légkör. Londonban továbbá hatalmas a választék táncos órákból, ez Magyarországon sajnos kevésbé igaz. Az is igaz, hogy Londonban a tanárok felé nagyon magas elvárásokat támasztanak, mindenkinek nagyon profinak kell lennie. Aki itt tanít, rengeteget készül az óráira. Én is próbálok mindig változatos órákat tartani. A tanítást nagyon megkönnyíti az Instagram, én is sok inspirációt gyűjtök onnan, és mivel ezzel nem vagyok egyedül, nagyjából hasonló amiket itt tanítunk és amiket a magyarországi stúdiókban tanítanak. A legjelentősebb különbséget azonban talán a versenyekben látom. Itt sokkal fontosabb a show egy versenyen. Többen választják a Pole Theatre, UKPPC (UK Professional Pole Championships) versenyeket, mint a kötöttebb jellegű megmérettetéseket.
Milyen értékek, ötletek, újítások és viselkedésformák azok amiket mindenképpen fontos lenne beépíteni a magyar közösség tudatába?
Amin lehetne változtatni otthon, vagyis amit inkább el kéne felejteni, az a stúdiók közötti versengés és ellenségesség. Itt dolgozhatok akár több stúdióban is, és nincs belőle probléma. Otthon nagyon nehéz olyan stúdió tulajdonost találni, aki ezt nem venné rossz néven. Lehetséges, de ritka. A tanároknak is könnyebb lenne, ha nem lenne ez gond a stúdiók között.
Dr. Rákli Veronika minisztériumi állásból váltott a rúdtáncra. Eredeti szakmája tanár, illetve kommunikációs tanácsadóként dolgozott, ám ezeket nem hagyta maga mögött, hanem felhasználja őket, hiszen a tanítás ma is szerves részét képezi az életének. Rúdtáncot és aerial jógát oktat, illetve tánc- és mozgásterápiával foglalkozik. Veronika első kézből ismerte meg a mozgás gyógyító hatásait, hiszen saját maga is gerinc problémákkal küszködött.
Mikor és hogyan kerültél ki?
2013-ban jöttem Londonba, hogy a vágyott tánc-, mozgás- és pszichoterápiás mesterképzést elvégezzem. Előtte egy évet töltöttem Hollandiában, ahol vendégtanárként rúdtáncot tanítottam a művészeti egyetem chinese pole-osainak, illetve oktattam még rudat Amszterdamban és Rotterdamban. Ezidő alatt alkalmam volt magasabb szinten megtanulni angolul, ami az egyetemen alapkövetelmény volt.
Nehéz volt rúdhoz jutni, megtalálni a helyed odakinn Londonban?
Londonban más a struktúrája az oktatásnak, és nagyon drágák az órajegyek, ami miatt limitált lehetőségem volt oktatásra járni. Viszont elég hamar elkezdtem dolgozni egy kis rúdtánc iskolának, ahol két évig tanítottam rúdtáncot, így megismerhettem az alapvető különbségeket.
Hogy látod, mik ezek a különbségek Anglia és Magyarország között, már ami a mozgást/mozgásterápiát, rúdtáncot illeti? Mit tanulhatna egymástól a két ország rudas közössége?
Itt egy multikulturális környezetben dolgozol, már ez sem egyszerű, meglátni a kulturális különbségeket, tiszteletben tartani azokat és ezekhez mérten szólni a diákokhoz. A tanár pozíciója itt más, inkább segítő jellegű, kevésbé oktató. “Cheer-up” (lelkesítő) személyiségre van szükség. A vendégeket teljes körűen kiszolgáló karakterrel lehet valaki sikeres tanár. Ebben szerintem messze az otthoni oktatás előtt járunk. Viszont technikailag sokkal erősebb a magyar oktatás. Rendszerezettebb, összeszedettebb. Nekem ezt a két pozitív oldalt kellett összehangolnom, és talán azt mondhatom, hogy sikerült, hiszen három éve működik az én pici vállalkozásom.
Van még egy nagyon sarkalatos pont. Londonban iszonyúan szabályozott a health and safety (egészség és biztonság) oldal. Biztosítás nélkül nem taníthatsz. Ezzel párhuzamosan nem szerelhetek be akármilyen eszközt. Csak és kizárólag hitelesített eszközök felelnek meg nyílt oktatásra. Ez természetesen nem olcsó mulatság. Ezen kívül hathavonta ellenőriztetem a beszerelést, az utolsó csavarig, ami szintén egy vagyon, de megéri, mert - lekopogom - még senki nem sérült meg nálam. Illetve három évente meg kell újítani az egészségügyi vizsgát. Mindez hatványozottan fontos ha az ember gyerekeket is tanít, mint én. A gyerekek amúgy is teljesen mások, sokkal nehezebb őket lekötni, mint otthon. Folyamatos új ingereket kell kapniuk, hogy ne unatkozzanak. Viszont rendkívül hálás közönség, és jó látni felnőni őket, hogy egyre ügyesebbek, hogy a relaxációnál mégis csöndben tudnak maradni. Itt nagyon sok eszközt használok a táncterápiás módszertanból.
Régebben gerincproblémákkal küzdöttél, így magad is tisztában vagy a mozgás jótékony hatásaival. Ezeken hogyan és milyen mozgás segíthet?
A rúdtánc megerősíti a hátizmokat, illetve bárkinek ajánlanám az aerial fitnessz bármely formáját (jóga, rúd, karika, tissue). Fontos, hogy kiegyenlített legyen a mozgás, vagyis mindkét oldalunkra egyenlően kell dolgozni. Na meg persze a nyújtás. Én mindenképpen ajánlom gyógytornász és masszőr bevonását a folyamatba.
Sprenger Renáta gyermekkora óta táncol, jelenleg pedig a rúd a hivatása. Tanítja, bemutatja, éli. Három évet élt Londonban, ahol tanított, jeles eseményeken lépett fel, népszerűsítette a rúdtáncot és a ‘nagyok’ workshopjain keresztül fejlesztette magát. Reni ma a saját stúdióját menedzseli Budapesten, és itt oktatja a rúdsport, a pole art és a pole classique szerelmeseit.
Hogyan kerültél ki?
Mindig is vonzott a külföldi élet, szerettem volna kipróbálni, hogyan tudom megállni a helyem egy másik országban. Volt segítségem több téren is, de mind a munkát, mind a tanítást én választottam és találtam meg az ezekhez vezető utat.
Nehéz volt odakint rúdhoz jutni?
Szerencsére nem. (Nevet.) Nem terveztem, hogy tanítani fogok, hiába foglalkoztam ezzel is (a pszichológia mellett) itthon. Néhány hónap ‘normál’ munka után viszont annyira hiányzott ez a mozgásforma, hogy írtam egy stúdiónak, keresnek-e tanárt. Azt mondták, menjek be és mutassam meg, mit tudok. Így is történt. Szerencsére tetszett nekik a produkcióm, így elkezdhettem a London Dance Academy-nek dolgozni. Mai napig hálás szívvel gondolok rájuk, gyakran vissza is látogatok workshop-okat tartani.
Miben más itthon és Londonban a rúd megítélése, gyakorlása, oktatása?
Kint sokkal lazább! Elfogadottabb maga a műfaj, többen járnak órákra, nagy lendülettel és kitartással vetik bele magukat az edzésbe. Tegyük hozzá, London minden szépségével együtt egy taposómalom, sok ember él egyedül, és nincs más szórakozásuk, minthogy eljárnak edzeni. A rúdtánc edzések speciálisak abból a szempontból, hogy könnyebb barátságokat kialakítani, segítünk egymásnak, beszélgetünk, motiváljuk egymást. Sok férfi tanítványom is volt, mindenki megfér egymás mellett, én ezt nagyon becsülöm és szeretem. Az oktatók rendszeresen versenyeznek, képzésre járnak. Sok sztár rudas fordul meg Londonban, így könnyebben elérhetőek ezek a fejlődést segítő órák. Illetve, mivel London jelentős cirkusz hagyományokkal rendelkezik, több nagy iskola nyújt komoly képzéseket.
Kész ötletekkel tértél haza?
Dehogyis! (Nevet megint.) Itthon szintén megpróbálkoztam a hagyományos irodai munkával, de megint belehaltam lelkileg. Esténként ugyanúgy tanítottam, és végül feladtam az irodai munkát, visszatértem a tanítványaimhoz. Ez éltet. Az ő fejlődésük, szeretetük, az, hogy tudok adni nekik, hogy együtt teremtünk valami értékeset. Nekem erről szól a hivatásom. Amikor ez kb. egy éve tudatosult bennem, eldöntöttem, hogy saját stúdiót nyitok, hogy a saját elképzeléseim és tapasztalataim szerint folytathassam azt a munkát, amivel azonosulni tudok, amit annyira élvezek.
Milyen értékek, ötletek, újítások és viselkedésformák azok, amiket mindenképpen fontos lenne beépíteni a magyar közösség tudatába?
Az elfogadás, a türelem, a megértés, a kedvesség. Mind az edzésben, mind pedig a mindennapi életben. A maximalizmusból való leadás, és annak az elfogadása, hogy emberi mivoltunkból fakadóan hordozzuk a hibázás lehetőségét, és ha ez bekövetkezik, nem rosszak vagyunk, hanem tanultunk valami újat. Jó lenne, ha az önbizalmat tudnánk fejleszteni itthon, erre szerintem a rúdsport és a tánc remek lehetőséget nyújt.
Milyen a fogadtatása annak, amit hoztál?
Szerencsére pozitív. Aki járt már nálam, nálunk a Renomé Stúdióban, az tudja, hogy az első dolog, hogy jól érezd magad. Hogy kapj valami pluszt, hogy érezd a törődést és az odafigyelést. Az egész csapat mosolygós, jókedvű, nevetünk, viccelődünk, lazábbak a keretek. Ez egyrészről jó, jobban el tudják engedni magukat a tanítványok, másrészt nekem is sokat kellett tanulnom, hogy lássam, mennyire lehetünk lazák, hol kell meghúzni a határokat. Mert van különbség a kinti és az itthoni rudasok között. Az én feladatom, hogy ami jó a londoni rudas életben, azt átültessem, ami pedig jó itthon, azt megtanuljam és ezt a kettőt összeépítsem. Erre a harmóniára törekszem, és remélem ez a kombináció minél több embernek jelent majd egy különleges edzést, jó hangulatú hobbit.
Tetszett a cikkünk? Kövess és értékelj bennünket a Rúdvilág Facebook oldalán! Ha pedig van olyan témád, amiről szívesen olvasnál magazinunkban, írj nekünk bátran az info@rudvilag.hu címre!
Szerző: Tamás Andrea