2016
JÚN
03.

Mekkora sztori! - élménybeszámoló a Pole Theatre UK versenyről

"Tell your story!" - hangzik a verseny szlogenje. Ezúttal Angliában néztük meg, kinek milyen elmesélnivaló története van. És nem mellesleg meggyőződtünk arról, hogy ott aztán igazán tudnak show-t csinálni. Hankó Viktor írása.

Hatfield. Egy Londontól néhány kilométerre fekvő álmos kisváros. Mármint TÉNYLEG az. Ha az értelmező kéziszótárat az “álmos kisváros” pontnál ütnénk fel, akkor magyarázatként ott sem találnák mást, mint azt, hogy: Hatfield. Elég csak abba belegondolnunk, hogy az alig negyvenezres Hatfield egyik nevezetessége a kecskefarm. Igen. 4-5 ezer forintnak megfelelő fontért be lehet menni egy hatalmas, elkerített rétre, ahol meg lehet figyelni a látogatóktól gondosan elkerített kecskéket. Amint legelnek. Na, de akkor most gyorsan üssük fel a közhelylexikont is egy újabb gondolatért: nem minden az, aminek látszik. Vagyis Hatfield sem dögunalmas, és nem csak a kecskékről szól. Legalábbis, amikor tudósítói kontingensünk ott járt (azaz én, egymagam), akkor éppen a világmindenség egyik legmenőbb rudas megmérettetésének adott otthont ez az egyébként nagyon bájos kis település. 

Ez pedig a Pole Theatre UK. 

Én már önmagában amiatt is nagyon kedveltem volna ezt a rendezvényt, hogy a helyszíne mindössze néhány percnyi sétára volt a szállodától. Akár köntösben és papucsban is átcsattoghattam volna a kávémat szürcsölgetve, de hát úgy voltam vele, hogy mégiscsak illik megadni a módját. A szállodánál hadd ragadjunk le egy picit! Ugye a júkéjben járunk, ahol több magyar él, mint egy átlagos hazai megyében, szóval nemhogy nem lepődtem meg, de szinte el is vártam a “Jó napot! és “Jó reggelt!” ismerős frázisokat a recepcióstól. Aki amúgy román volt, de a gyerekkori nevelőnője meg magyar. A szállodai főszakács viszont echte magyar - természetesen. A Gozsduban inkább érzi magát idegennek az ember, mint itt. 

Szóval Hatfield annyira kisváros, hogy itt még az egyébként világszerte felhőkarcoló méretű épületekkel jelen lévő szállodalánc is egy édes-bájos kis házikóval képviselteti magát, aminek ennivaló angol kertje (kertecskéje), szép zöld rétje, erdője van. Mint a mesében! 

A Versenyt (így, nagybötűvel) a helyi egyetemen, vagyis a University of Hertfordshire egyik campus-án rendezték meg. Ami egy nagyon jó választás volt. Az egésznek olyan hangulata van, mint a bécsi múzeumi negyednek, vagy mondjuk a Müpának és környezetének, azzal a különbséggel, hogy Hatfieldben még több a zöld. 

Az épületen belül, a versenynek otthont adó terem előterében a világon ilyenkor mindenhol szokásos kirakodóvásár zajlik. Ha egyszer úgy adódna, hogy nekem kellene versenyt szerveznem, valószínűleg hosszan gondolkodnék azon, hogyan lehet megoldani azt, hogy elkerüljük a kilencvenes évek nagybani piac utánérzését. Amúgy a hangulat jó, a nyüzsi kellemesen lüktető. Csillogó szemű rúdrajongók mindenhol. Sok-sok helyi, vagy legalábbis addig számomra ismeretlen ruha- és kiegészítőmárkával találkozom. Biztosan kint vannak a rudas világ mamutjai is, de a színes kavalkádban nem szúrnak szemet. 

A főszervező Stacey Snedden (civilben stúdiótulajdonos) fogad, aki egy minden körülmények között kedvesen mosolygós, izgága lány. A fülesében folyamatosan karattyolnak neki valamit a többiek, az izgalomtól pirozsposgás az arca, hiszen ez mégis csak fontos esemény, de azért laza, könnyed. Eleinte kicsit zsibbasztja az agyamat a tipikus vidéki angol akcentus, de aztán szerencsére átszakad a gát, és át tudom adni magamat a nyelvtörő mutatványoknak. 

Még a tömeg előtt bejutok a szentélybe, vagyis a verseny helyszínéül szolgáló terembe. Az amatőr mezőny délelőtt már lement, most már a profik próbálnak a délutáni versenyre. Az rögtön kiderül, hogy tényleg tök jó a hely! Olyan, mint egy menő egyetemi klub. Egy nagyon menő klub. Jó hangosítás, tiszta hangok, mélyek és magasak egyaránt, jó fények és világítás, tágas színpad, tök jó (szemlátomást nem csúszó) rudak. Szóval a technika előtt le a kalappal. Fiatalos, trendi a környezet, szuper a bár, vidám az enteriőr. Nagyjából amilyennek elképzelnénk egy egyetemi rendezvénytermet egy fejlett nyugati demokráciában.

Az rögtön feltűnik, hogy nagyon sok a szervező. Szaladgálnak fel-alá, sürögnek-forognak a félhomályban, de aztán később kiderül, hogy megvan ám ennek az eredménye: minden nagyon flottul megy. Az este során a későbbiekben sincsen csúszás, nincsenek félreértések. 

Hátul a backstage-ben (ahol - ne szépítsünk - óriási a kupi) teljes a nyugalom. Kényelmes nyújtások zajlanak az össze-vissza heverő színpadi kellékek és díszletek között: mintha csak egy színházi folyosón járnánk. Illetve hát megy a csacsogás. Kicsit olyan érzésem van, mintha itt mindenki ismerne mindenkit, hiába jöttek ide a szélrózsa minden irányából. Lehet, ezért van az, hogy nem látom az izgalom jeleit. 

Itt, a backstage-ben rója a kilométereket Michelle Shimmy is. Naná! Hiszen ő és a tesója, Maddie Sparkle az a két hölgy, akik némi rudazás után arra jutottak a messzi Sydney-ben, hogy egy picit csavarni kellene a versenyek szokásos menetrendjén. Legalább annyival, hogy négy kategóriára (mondhatni műfajra) osztják az egészet (Art, Comedy, Drama, Classic). Vagyis megalapították a Pole Theatre-t. Ez azért is jó, mert sokszor az egymástól homlokegyenest elütő stílusok értelmezhetetlenné teszik az indulók összehasonlítását. Ez itt nem okoz gondot - bár az is igaz, hogy ettől függetlenül van azért egy abszolút győztes is. 

Szóval amíg az egyik Theatre-franchise tulajdonos Michelle felügyeli, hogy minden rendben legyen, addig a színpadon éppen az egyik zsűritag, a svéd Slava Ruza próbálgatja a rudakat. Hamarosan azonban mindenkinek haptákba kell állnia, hiszen közeleg az 5 óra (fájv píem), és percre pontosan kezdődik is a show. 

Mert ez, kérem, show és nem verseny. Pontosabban ezt az érzetet adja nézőként. Adott Michelle Shimmy, aki nem csak a Pole Theatre Bernie Ecclestone-jaként van itt, hanem egyúttal ő a műsorvezető is. Ami egy szuper ötlet, bár hamar elgondolkodom azon, hogy miért fárasztja magát a rúddal, ha egyszer ilyesmivel is megkereshetné a kenyerét. Tökös ausztrál habitussal, haláli természetességgel, szemtelenséggel és kacér jelenléttel fantasztikusan viszi és vezeti a műsort. Jó a humora, “érzi” a közönséget, otthona a színpad. 

Miután bemutatta a zsűritagokat, akik egytől-egyig a rudas világ ünnepeltjei, a testvére, Maddie tart egy bemutatót, majd pedig a Conny Crew, egy héttagú lánycsapat szórakoztat egy irtó dögös és nagyon vagány táncos és rurdas performansszal (ahogyan teszik majd az este során minden kategória előtt). Feszes és ötletes koreográfiájukba szuperül dobják be az egyébként versenyek csúcspontjainak számító rudas mozdulatokat. Ha csak ennyi lett volna az egész, én már nem csalódom. De a hát a verseny még csak ezt követően lendült neki!

Kezdünk az Art kategóriával, amelynek igen csekélyke, három indulója van. De milyen indulók, te szent ég! Itt van például rögtön a kategóriát megnyerő Joanna Silva. Ostorcsapásszerű ütéshangokkal tarkított, végig feszülten lüktető zenére adja elő break-táncos elemekkel bőven megfűszerezett produkcióját. Minden lépés, minden mozdulat egy-egy ostorcsapás, semmi sem történik indokolatlanul, centiről centire együtt él a zenével. Bár világraszóló trükkel nem állt elő, végig erős és rendkívül hajlékony, ezzel pedig hoz egy folyamatos, kiegyenlített jó színvonalat. 

A Comedy kategória a következő. Ha az előbb azt mondtam, hogy csekélyke az indulók száma, akkor itt rögtön ki is fogytam a jelzőkből, hiszen mindössze kettő. Bár az egyik egy duó. Na ők azért megérik a pénzüket. A két lány közül ugyanis egyikük elég jelentős pocakkal jelenik meg a színpadon - nemsokára szül. Ráadásul ő játssza a járókeretes, lógómellű öregasszonyt. A két lány, Katherine Bailey és Danielle Haynes gyakorlatilag egy kisebb színház társulatát és kelléktárát vonultatja fel a színpadon. Bár produkciójuk szerves részét képezi a rúd is (persze), de annyi minden történik még körülöttük, hogy ez nem zavaró. Ami talán kissé hülyén hangzik egy rúdversenyen, hiszen, ha valahol, akkor itt ne legyen már baj a rúddal. 

A kategóriát - baba a pocakban ide, vagy oda - mégsem ők nyerik, hanem egy brazil srác, Tiago Gambogi, aki azért erősen indul neki annak az 5 percnek: építőipari segédmunkásként, fején védősisakkal, fekete-sárga ragasztószalagból feszít ki egy kesze-kusza hálót a két rúd közé. Jah, és hát nem mellékesen ő maga is ilyen ragasztószalagot visel (amolyan Borat-módra), végig izgalomban tartva a közönséget, hogy elenged-e a ragasztás. Gyengén kezd. Gondoltam én elsőre. Aztán kiderül, hogy akár csak Hamlet: mindössze megjátszotta a hülyét. Amikor már - pláne a korábbi előadások fényében - kezdtem volna kissé kínosan érezni magamat, Tiago akkor robban be és az addigi Chaplin-utánzatként ügyefogyáskodó srác olyan druva produkciót dob elénk, hogy felrobban a ház. Humorral vastagon megszórt néhány perc következik, a közönség ordítva röhög, Tiago sziporkázik, csúcspontja ez az estének. Legalábbis az egyik. Borzasztó hálás is a közönség!

A Comedy után némi éles váltással jön is a Drama, ami aztán megint tele van meglepetésekkel. Charlotte Robertson például az esküvőjét és annak örömét éli újra, varázsolja elénk egy nagyon kedves előadással. Amelynek másik kulcsszereplője egyébként maga a büszke férj. A kivetítőn az esküvői fotók futnak, miközben Charlotte eltáncolja, elpörgi nekünk azt, hogy milyen fontos és szép dolog számára az, hogy összeköthette az életét ezzel a férfivel. Technikailag lehet, hogy nem ez az előadás az, amelyiktől az ember inkább visszavonul, de az egyik legbájosabb - ez kétségtelen. A végén meg van minden: közönség és zsűri közé lesétálás, csokoreldobás, csók. Állva ujjong a nép. És, hogy Charlotte mennyire a szívét beleadta? Jól jelzi, hogy még hosszú percekig zokog a színfalak mögött. 

Kevésbé szívhez szóló, mint inkább szívbe markoló a szintén Drama kategóriában induló Vane Lunatica show-ja. Rögtön egy korábbi Greshilov-koreográfia ugrik be nekem, de lehet, hogy csak a zene és a gépies, kiborg-koncepció miatt. Viszont egyáltalán nem volt zavaró, sőt! A fémes hangokhoz, gyári zenéhez passzoló darabos mozgással kezd. Látszik, hogy küzd a rúddal. Nem tudom, hogy mit vagy kit szimbolizál számára a rúd az életben, de az biztos, hogy egy rettenetesen komoly kihívást. Sehogyan sem tud megbirkózni vele. Látszik, hogy fáj neki, sír, igyekszik, de nem tud feljutni a rúdra. Aztán vált a zene, még drámaibb lesz. Ezalatt szinte kivetkőzik magából, leveti magáról az egész testét borító nájlont, leveti addigi bőrét, vagy énjét. Miután sikerül megszabadulnia az addigi buroktól, lendületesebb lesz a zene is és egy felszabadult gyors kombókkal, légies mozdulatokkal tarkított koreográfiát tár a szemeink elég. Tényleg csodálatos! Nem mellékesen ezzel nem csak kategóriájában, hanem összetettben is a legjobbnak bizonyult.

A Drama után Slava, az egyik zsűritag, a közönség női felének imádottja foglalja el a színpadot egy röpke produkció erejéig. Amelyet nem mellékesen már láthattunk korábban, például Alex Shchukin prágai versenyén. Szép-szép, de számomra már Prágában sem volt annyira meggyőző ez a koreográfia. Úszik, szédül, lebeg. Olyan mintha egy wannabe balettost látnánk a színpadon. Ügyes, amit a rúdon művel, de túl sok a töltelék. Nem is baj, hiszen ő nem indul. Aztán pedig….

A Classic kategória… nos, ahogy a nevéből is kiderül alapvetően azért a klasszikus rúdtáncot helyezné a középpontba. A szexizést. A hódítást. Meg ilyeneket, tudjátok. Meglepő vagy sem, itt volt a legtöbb induló és itt aztán minden volt. Kezdve a aranyszínű műhímtagtól a twerkelésen át a queer királynőig és a leragasztott mellbimbókig. 

Mondhatni szinte kilógott a sorból Tatjana Van Onna, aki amúgy megnyerte a kategóriát. Bár ő is hozta a valóban klasszikus rúdtáncot a szexi kék ruhába bújt keleti kéjhölgy szerepében, s valóban másfél percig szinte nem is ért a rúdhoz (legfeljebb, ha a szokásos sarok-összecsapáshoz keresett fogódzót), de aztán egy olyan talajról felugrást követően, amelyet hirtelen leírni sem tudok, elképesztő erővel és könnyedséggel pattant fel a “szerre”, és komolyan mondom úgy viselkedett, mintha ő maga is egy rúd lenne. Vagy hát egyszerűen nem bírok elképzelni más egyebet, minthogy valószínűleg ő maga is ért a rúd nyelvén, érti a fém szavát. Kicsit bűnös, kicsit sötét, de nem mérgezően szexi. Ilyen lehet egy keleti nagyvárosi csábító hölgy, akit a bája a városi alvilág urai fölé emel.

Azt csak zárójelben teszem hozzá, hogy a füstgépet kezelő úriember néha nagyon túllelkesedte az estét, megremeghetett a keze, vagy egyszerűen tényleg csak túltolta a technikát, mert esetenként alig lehetett látni valamit akkora volt a köd. 

Nos, ami Alex Shchukinnak nem jött össze Prágában, az csont nélkül összejött Hatfieldben: egy fantasztikus hangulatú, teltházas, pörgös rendezvényt hoztak össze, amely amúgy a laikus rúdrajongónak is óriási élményt jelenthetett. Gond nélkül működött minden a profi szervezésnek, a talpraesett műsorvezetőnek és a kiváló körülményeknek hála. Minden tökéletes és adott volt ahhoz, hogy mindenki gond nélkül elmesélhesse a saját történetét. 

Szerző: HV


Hozzászólások


További kapcsolódó bejegyzések

2019
ÁPR
26.

„Amikor kilépsz a saját komfortzónádból, az az igaz”

Every dream begins with one step – mára ez lett Floch Detty, alias PoleBernadett szlogenje, aki még csak 22 éves, de már kétszeres junior rúdsport-világbajnok, kétszeres Pole Theatre Hungary Pro Comedy nyertes, és pár hete a Pole Theatre World versenyén is elhozta a Pro Comedy kategóriagyőzelmet. Bettivel a verseny előtt beszélgettünk.


2018
JAN
19.

Filológia és rúdsport - interjú Olena Mininával

Eredeti végzettsége szerint zenész-filológus, és imád korcsolyázni. Mellesleg pedig a világ élmezőnyébe tartozik mind rúdsport, mind pole art terén. Kinézetre egy csendes szőke lány, de háromszor simán megcsinálja egymás után a human clock-ot forgó rúdon, nyújtott lábbal. Olena Mininával Tamás Andi készített interjút.


2018
JAN
02.

Pole Theatre Hungary 2018

2nd edition of Pole Theatre Hungary on 5th May 2018 in Trafó! Don't miss one of the most entertaining competition! Categories: Art, Drama, Comedy and Classique. Levels: Semi-Pro and Pro.

Applications start on 6th January.


KATEGÓRIÁK

HÍREK »
SZTORIK »
RÚD+TE »
TIPPEK »

SZAVAZZ!

Te milyen ziát használsz?

iTac
Dry Hands
White Chalk
LupitPole párnácska
Dew Point
Váltogatom
Semmit
Nem tudom
Más

SZAVAZOK!

LEGNÉPSZERŰBB CIKKEK

ESEMÉNY NAPTÁR

Facebook

Instagram

Kövess Instagrammon!

Értesülj elsőként!

Ha az elsők között szeretnél értesülni a legújabb rudas hírekről, iratkozz fel időszaki hírlevelünkre!

Küldj nekünk történetet!

Van olyan rudas híred vagy történeted, amit megosztanál? Küldd el az info@rudvilag.hu címre!