2017
JAN
12.

"A rúd kimossa a fejemből a házimunkát"

Erre nincs időm, arra nincs időm - kifogás mindig van, amiért kihagyjuk az edzést. Most mutatunk egy olyan példát, akit olvasva garantáltan másként fogtok gondolkodni minderről. Interjú Kissné Kollár Judittal, aki négy gyermeke mellett is tud időt szakítani arra, hogy rendszeresen rudazzon.

Honnan jött az ötlet, hogy elkezdj rúdtáncolni?

Mindig is mozogtam valamit: kosaraztam, kéziztem, valami mindig volt, de komolyabban semmit. Aztán férjhez mentem, és jöttek a gyerekek, szép sorban mind a négy (jelenleg 2, 6, 8, 11 évesek). Főleg az ő születésük után tartottam fontosnak, hogy formában maradjak. Azon gondolkodtam, mit tudnék csinálni, ami délelőtt is van, meg érdekel is, és akkor Facebook-on szembejött a Rebel Stúdió hirdetése. Úgy voltam vele, hogy közel is van, jó időben is, ilyet még nem próbáltam, nézzük meg! 

A férjem azt gondolta, ez is csak egy múló hóbort lesz, hasonlóan a jógához vagy a zumbához, amiket korábban csináltam, és amik ugyan érdekesek voltak, de csak ideig-óráig kötöttek le. Itt valahogy azonban ott ragadtam.

Mi az, amit szeretsz benne?

Egyrészt azt, hogy nőies. Otthon a négy gyerekem mellett nem nagyon van lehetőségem nőnek lenni. Eredetileg angol-történelem szakos középiskolai tanár vagyok, de már 9 éve GYES-en, vagyok, gyakorlatilag folyamatosan a négy fal között. A szép ruháimat hova venném fel, a játszótérre? Magassarkúm is hiába van, nincs alkalom rá, hogy hordjam őket. A rúdon mindezt kiélhetem, azok a délelőttök csak az enyémek. Na jó, a férjem jóvoltából egyszer egy héten este is el vagyok engedve, mert akkor van az egzotikus rúdtánc, amit szintén szeretek. Emlékszem, a kezdetek kezdetén menni nem tudtam a platform cipőkben… 

Szeretem azt is, hogy erősek vagyunk, de mindezt anélkül, hogy a konditermi alakhoz hasonló felpumpált izomzatunk lenne. Hogy feltölt, hogy erőt ad. Mikor egy-egy elem sikerül, akkor napokig fel vagyok dobódva. Pedig az elején kegyetlen volt. Tele voltam foltokkal.

Mi a kedvenc trükköd?

A mostani szerelmem a gemini lábváltás, mert végre megy. Igaz, nekem a szülések következtében szétnyílt hasizmaim miatt fokozottan kell figyelnem arra, hogy ne erőltessem meg magam, így mindent elővigyázatosan végzek, és járok az erre a célra kifejlesztett gyógytornára is. De ettől még nem mondok le arról, hogy mindent megcsináljak a rúdon, amit csak lehet. Jelenleg az egyik legnagyobb kihívás számomra a superwoman, amit még tökéletesítenem kell, mert egyelőre nem tudom szépen megcsinálni.

Elgondolkodtál már a versenyzésen?

Megfordult párszor a fejemben, de a családi teendőim miatt aligha tudnék felkészülni egy ilyen versenyre. Legfeljebb házi bajnokságban gondolkodom. Az biztos, hogy 3 percnyi koreó teljesítése már komoly önbizalmat adna, aminek a hiányában nyilván sokan szenvedünk. De szerencsére ezen a téren is egyre javulok.

Otthon van rudad?

Igen, éppen a nappali közepére került! Szerencsére a családom együttműködő, legfeljebb a férjem hajol néha jobbra-balra, hogy rendesen lássa a tévét. Túl sokat sajnos nincs időm használni, inkább a gyerekeim forognak rajta. 

A gyerekeid is edzenek?

A két fiam egyszer eljött egy edzésre, illetve a kicsit szoktam néha magammal hozni, mert neki van egy sarok, ahol el tud lenni óra közben. De nyilván más úgy gyakorolni, hogy fél szemmel a gyerekemre sandítok folyton, és más teljesen magamra figyelni. Ezért is szeretem a délelőtti órákat inkább, mert akkor mindig van, aki segít a gyerekfelügyeletben, és pedig addig el tudom intézni a dolgaimat - így többek között a kedvenc időtöltésemnek is hódolhatok.

Volt, hogy kimaradt hosszabb időszak?

Nem szoktam kihagyni, legfeljebb a gyerekek miatt az iskolai szünetekben. Amikor csak tehetem, jövök órára.

Fejben mennyire kapcsol ki a rúdtánc?

Nagyon szeretem, hogy agyban is ott kell lenni! Amikor edzem, semmi mással nem tudok fejben foglalkozni. Gyakorlatilag kimossa a házimunkát a fejemből az, hogy a spiccre figyelek, itt feszítek, ott fogok - netán pont az életemért küzdök.

Szerző: VE


Hozzászólások


További kapcsolódó bejegyzések

2018
NOV
06.

"Minden este kockára teszem az életemet" - interjú Saulo Sarmientoval

Nemcsak a nők, de a férfiak is elismeréssel adóznak a kinézetének. Kettőből sosem tud választani, és csak heti egyszer eszik édességet. Imádnivalóan kíváncsi, miközben végtelenül inspiráló és nyitott. Saulo Sarmientoval, a Cirque de Soleil lengőrúd-művészével beszélgettünk hol a kocsiban, hol a Gellérthegy oldalában sétálva, hol éppen egy isteni túrógombóc mellett…


KATEGÓRIÁK

HÍREK »
SZTORIK »
RÚD+TE »
TIPPEK »

SZAVAZZ!

Te milyen ziát használsz?

iTac
Dry Hands
White Chalk
LupitPole párnácska
Dew Point
Váltogatom
Semmit
Nem tudom
Más

SZAVAZOK!

LEGNÉPSZERŰBB CIKKEK

ESEMÉNY NAPTÁR

ESEMÉNYEK

Facebook

Instagram

Kövess Instagrammon!

Értesülj elsőként!

Ha az elsők között szeretnél értesülni a legújabb rudas hírekről, iratkozz fel időszaki hírlevelünkre!

Küldj nekünk történetet!

Van olyan rudas híred vagy történeted, amit megosztanál? Küldd el az info@rudvilag.hu címre!