2018
JÚN
25.

"Bármerre járok, azt nézem, jó lenne-e rudas fotózási helyszínnek" - interjú Mile Melindával (Lina Photography)

Családi és babafotózással kezdte, majd őt is beszippantotta a rúdtánc világa. Maga is megszállott tanítvány, aki fotósként folyton új ötleteken agyal. Volt már nemzeti rúdsport bajnokság, Pole Theatre és világbajnokság hivatalos fotósa is. A rúdtánc fotózásának nehézségeiről és örömeiről beszélgettünk Mile Melindával (Lina Photography) - na meg persze arról is szó esett, ő kiket fotózna szívesen a műtermében.

Mióta foglalkozol fotózással, és ezen belül rudas fotózással?
Nagyjából 10 éve kezdődött a szerelem, először hobbi szinten, majd folyamatos fejlődés, tanulás és gyakorlás, aztán 5 éve már egyéni vállalkozóként, hivatásos fotósként működöm, és nagyon hálás vagyok, hogy megtaláltam az utam. (mosolyog) Rudas témát lassan 4 éve, hogy először fotóztam.

Hogyan jött a rudas fotózás ötlete a képbe?
A tánc, a mozgás mindig is az életem része volt, és szerettem volna egy fotósorozatot, ami különböző táncokat mutat be. Az ismerőseim körében szétnéztem, hogy ki mivel foglalkozik, így többek közt a balett, hip-hop, törzsi hastánc, társastánc, afro dance mozdulatait örökítettem meg, és nem utolsó sorban a rúdtáncról is készült egy sorozat. Azok a képek pedig elindítottak egy lavinát: az egyik sportegyesület felkért a lányok fotózására, innentől pedig alakult szépen ennek az evolúciója, s mondhatni, erre specializálódtam. (nevet)

Milyen nehézségei vannak a rudas fotózásnak?
Egyrészt ismerni kell a sportot, mert nagyon nem mindegy, hogy milyen szögben fotózza az ember a pózokat. Miután engem is beszippantott a rúdsport, így hamar képbe kerültem, hogy mikre kell figyelni, mi a jó szög, hogy érdemes felépíteni a fotózást. Az sem árt, ha van a fotósnak ritmusérzéke, és a dinamikus mozdulatoknál tudja, mikor kell megnyomni a gombot. A világítás is rettentő fontos, mert csodásan ki lehet emelni az izmokat, ha tudja az ember, hova pakolja a vakukat. Teljesen más beállításokat igényel, mint például egy családi vagy babafotózás. Aminél sokszor ütközöm nehézségbe, az a megfelelő helyszínek találása, mert itt is sok szempontot kell figyelembe venni. Meglehetősen specifikus ez a fajta fotózás, de imádom, a szívem csücske!



Honnan merítesz inspirációt?
Húúúú, mindenhonnan… (nevet) Bármerre járok, azt nézem, jó lenne-e fotózási helyszínnek, bármilyen impulzus ér, automatikusan az jut eszembe, hogy be lehet-e építeni a képekbe. Sokszor csak spontán ötletek jönnek a fotózás során, és ömlenek a kreatív gondolatok. Nyilván követek a közösségi oldalakon rudasokat, és lehet látni jópofa dolgokat, leginkább a külföldi profilokon, amik inspirálóak, de azért én igyekszem inkább új dolgokat megvalósítani, saját ötleteket, más helyszíneken.

Milyen versenyeken fotóztál eddig?
A világbajnokságon, a POSA-Pole Sports & Arts World Federation versenyén, a Pole Theatre Hungaryn és a Rúdsport Magyar Bajnokságon.

Na és vannak-e olyan rudas hírességek, akiket még szívesen fotóznál?
Óóóóóó, igen, akit még nem fotóztam (mármint versenyen előfordult, viszont a stúdiómban még nem), de szívesen tenném, pl.: Marion Crampe, Kira Noire, Anastasia Skukhtorova, Sarah Scott, Bendy Kate, Holoda Peter, Bardóczy Ilka, de tudnám még sorolni. (nevet)


Sokféle rudas fotózás létezik: versenyeket is lehet fotózni, műteremben is, szabadban is. Hozzád melyik áll közel?
Jó kérdés. Igazából mind a 3 más technikát és előkészületet igényel, de nem tudnám rangsorolni őket, mert mind a hármat nagyon élvezem.

Van-e olyan álmod ezen a téren, amit még jó lenne elérni?
Álmom egy jóóóóóval nagyobb fotóstúdió, amit kifejezetten a rudas, táncos fotózásokhoz alakítanék ki. Fejben már szinte minden részlet megvan, de egyelőre csak álom…


 

Szerző: VE


Hozzászólások

KATEGÓRIÁK

HÍREK »
SZTORIK »
RÚD+TE »
TIPPEK »

SZAVAZZ!

Te milyen ziát használsz?

iTac
Dry Hands
White Chalk
LupitPole párnácska
Dew Point
Váltogatom
Semmit
Nem tudom
Más

SZAVAZOK!

LEGNÉPSZERŰBB CIKKEK

ESEMÉNY NAPTÁR

ESEMÉNYEK

Facebook

Instagram

Kövess Instagrammon!

Értesülj elsőként!

Ha az elsők között szeretnél értesülni a legújabb rudas hírekről, iratkozz fel időszaki hírlevelünkre!

Küldj nekünk történetet!

Van olyan rudas híred vagy történeted, amit megosztanál? Küldd el az info@rudvilag.hu címre!