2016
SZEPT
06.

Babát várok, rudazhatok?

Talán páratok fejében megfordult már a kérdés, abba kell-e hagyni a rudazást, ha beköszön a gólya? Vagy csak bizonyos típusú gyakorlatokat kell mellőzni? Ezek kapcsolatos saját tapasztalatait osztja meg rövid írásában vendégszerzőnk, Ott-Balogh Katalin, aki maga is nemrég ment keresztül mindezen, és aki egyben diplomás szakedző.

A várandósság első 7 hetében fogalmam sem volt róla, hogy egy picike lény belém költözött, így mindent úgy csináltam, mint azelőtt, azaz minden nap keményen edzettem. 7 hetesen a rúdugrás szuperliga döntőjén egyéni csúcsot ugrottam, rá két nappal tudtam meg, hogy terhes vagyok. Ekkor már be voltam nevezve egy fitneszversenyre a 9. hétre, és egy fellépés is le volt szervezve a 11. hétre.

Természetesen konzultáltam ezekről az orvosommal, aki azt tanácsolta, hogy óvatosan, de mindent mozoghatok, ami jólesik, csak ne kezdjek el most új fajta mozgásformákat tanulni. Így elindultam az IFBB fitnesz versenyén, ahol 4. helyezést értem el, és a rúdtánc fellépést is elvállaltam.

Egy héttel később már kezdett picit növekedni a pocim, és a cicim is nagyon nehézzé vált, ekkor kezdtem csökkenteni az edzések mennyiségét. Először a futásokat, ugrásokat hagytam el, és természetesen a hasizom gyakorlatokat a legeleje óta mellőztem.

Ezt követően fokozatosan vettem vissza a terhelésből, a maximális erőkifejtéseket kardió jellegű mozgások váltották fel. 5 hónaposan rúdtáncoltam utoljára (videolink), de a szülés napjáig aktívan mozogtam. 

Mindenkinek másra van szüksége, de a legfontosabb, hogy csak annyit, és olyat mozogjunk, ami jól esik! Ami neked jó, az a babának is.

A lenti képek a szülés napján készültek:

(A szerző a Dollhouse Buda Rúdtáncstúdió vezető trénere, diplomás szakedző és rúdugró.)

Szerző: Ott-Balogh Katalin


Hozzászólások

KATEGÓRIÁK

HÍREK »
SZTORIK »
RÚD+TE »
TIPPEK »

SZAVAZZ!

Te milyen ziát használsz?

iTac
Dry Hands
White Chalk
LupitPole párnácska
Dew Point
Váltogatom
Semmit
Nem tudom
Más

SZAVAZOK!

LEGNÉPSZERŰBB CIKKEK

ESEMÉNY NAPTÁR

ESEMÉNYEK

Facebook

Instagram

Kövess Instagrammon!

Értesülj elsőként!

Ha az elsők között szeretnél értesülni a legújabb rudas hírekről, iratkozz fel időszaki hírlevelünkre!

Küldj nekünk történetet!

Van olyan rudas híred vagy történeted, amit megosztanál? Küldd el az info@rudvilag.hu címre!