27.
IPC Hongkong 2015 - beszámoló I. rész
Látványos produkciókkal indult az idei IPC Hong Kong. Itt olvashatjátok az első rész összefoglalóját.
Az IPC Hongkong látványos bemutatóval indult, amiből a közvetítés technikai problémái miatt csak egy silk duó szimultán zuhanása, illetve Kína férfi rúdtánc büszkesége, Ke Hong (Coco) látványos produkciója volt látható. Cocora egyébként érdemes odafigyelni: rendkívül szép és dinamikus mozgása van. Nem véletlen, hogy korábban már nemzeti bajnokságot is nyert hazájában.
Az este első fellépője Er Ping Li volt (Kína), akinek a produkciója hatására szabályosan elállt a lélegzet. Tüskés hátú elszabadult mitikus szörnyként vagy régmúlt idők ázsiai harcosaként lehetne talán leginkább jellemezni a megjelenését. Előadása rendkívül átütő volt, a férfiaktól megszokott elemek teljesen újszerű módon jelentek meg nála. Ereje pedig egyenesen elapadhatatlannak tűnt.
Őt követte Greta Pontarelli (Olaszország), a jelenlegi 50+ kategóriás világbajnok, aki légiesen könnyed produkciójával lepte meg a közönséget egy leginkább indiai hercegnőre hajazó lilás színű, ékköves turbánnal kiegészített kosztümjével. Előadásában pár érdekes erőelem is felbukkant.
A harmadik versenyző Jocelyn Tsui Japánból érkezett és Christina Perri Human című számára adott elő egy lassú, lírai koreográfiát fehéres-ezüstös jelmezében, amely különösebben egyedi vagy nehéz elemeket azonban nem tartalmazott.
Andrea Ryff (Ausztrália) követte őt, aki tornász múltját le sem tagadhatta volna. Paloma Faith My legs are weak számára előadott koreográfiájában rengeteg, pontosan kivitelezett elem szerepelt, azonban az összekötések kicsit darabosnak tűntek. Mintha a produkció még nem ért volna meg a versenyre.
A következő fellépő páros, a Yua Au és Irene Ng alkotta duó Yael Naim Lonely számára dolgozott, teljesen natúr jelmezben. Szépen kitartott és kecses mozdulataik voltak, számos korábban nem látott elemmel, átmenettel. A szinkronicitással itt-ott kisebb gondok voltak, és egyiküknél becsúszott egy látványos kéztörlés is a testen, ezt leszámítva azonban megragadó volt.
Utánuk újabb nagyágyú következett. A lett származású, Svédországban élő Slava Ruza különleges koncepcióval készült: azoknak állított emléket, akik egy hónaposan veszítették el csecsemőjüket. Két kifeszített selyembe csavarodva küzdött Max Richter Sarajevo című száma alatt, mozgása rendkívül jól érzékeltette a mások számára leírhatatlan és megfoghatatlan veszteséget. Az elemek nem mentek a produkció rovására, minden szervesen illeszkedett az eredeti elképzelésbe. Valódi művészet született. Rendkívül megkapó koreográfia született így. Sláváról tudni érdemes, hogy ő maga is táncos, és minden egyes produkciójához külön koreográfust használ. Erre a versenyre pedig még Yvonne Sminkkel közösen is készült.
Joanna Derybowska Evanescence Immortal című számára alkotott álomszerű koreográfiát. A fehér hálóruhára hasonlító kosztüm ezt az érzést csak tovább fokozta, azonban a megbízható elemeken és szépen kivitelezett spárgákon kívül túl sok újat nem hozott.
Deb Roach a fogyatékkal élők képviseletében indult, neki a bal karja hiányzik. Ennek ellenére helyenként olyan érzést keltett, mintha mindkét karja meglenne: gyönyörű Cocoont és Allegrát mutatott be, ezenkívül egy kis projektorszerű doboz segítségével egy kézzel is képes volt magát vállon át felhúzni. Ráadásul látszott rajta, hogy rendkívüli módon élvezi a színpadi jelenlétet, amihez nagyban hozzájárult a Pyramid Wolf című dinamikus száma is. Igen jó hangulatú produkciót láthattunk tőle.
Victoria Rame (Argentína) ezúttal Mozart híres A-dúr szonátájának utolsó tételével, a Török indulóval örvendeztette meg a zeneértő közönség fülét, karmesternek öltözve. A szokásos játékos kis zene azonban hamar átfordult technoba, megtámogatva Rame dinamikus elemeit. Bár voltak benne humorosnak szánt részek, kikacsintások, neki most kevésbé sikerült elkapnia a hangulatot - ellentétben például a tavaly előtti IPSF világbajnokságon előadott argentin tangós számával.
Maki Morishima és Keiko Takemoto (Japán) Thomas Bergersen Creation of the Earth zenéjére kis Pukkokként hatalmas kreativitással teremtették újra a világot. Helyenként a produkció kissé statikusnak tűnt (minth arra vártak volna, hogy elkészüljön az a bizonyos színpadi fotó), azonban a trükkök teljesen újszerű volta így is elkápráztatott, és tökéletesen érzékeltette a Szentivánéji álom kissé meseszerű hangulatát.
Carlie Hunter (Ausztrália) is szereti felrázni a közönséget a koreográfiáival, sokan emlékszünk sokkolóan humoros öreg nénis-járókeretes produkciójára, amivel egykor Miss Poledance Australiát is nyert. Most sem hazudtolta meg magát: ezúttal egy tolószékbe zárt hölgyet alakított, aki valamilyen csoda folytán hirtelen újra mozgásképes lesz. Virágos kosztümében gyönyörű nőként kelt életre a rúdon (szó szerint kinyílt), mígnem ismét ismét visszarántotta a zord valóság. Mozdulatait a Once upon another time lírikus dallama kísérte Sarah Bareilles-től. Külön elismerés illeti azért, hogy a szám elején levő ritmus nélküli, kizárólag szóló éneket tartalmazó lírai részre is ilyen folyékony átmenetekkel tűzdelt, szinte slowmo mozdulatsort tudott mutatni.
Joanna Littlewood-Johnson (Ausztrália) előadása az Arthur király című film Kira Knightley által alakított női főszereplőjére emlékeztetett, azonban harci kedvét itt-ott megbontották balettos-fitneszes mozdulatai. Koreográfiáját rengeteg kézenállás és spárga kísérte, azonban az eredetileg elképzeld hangulattal így sem sikerült igazán összhangba hoznia az előadását. Maradt helyette egy rendkívül precízen kivitelezett gyakorlat.
Kristy Sellars (Ausztrália) zárta az első részt. Rá érdemes volt várni. Az elsőre kevésbé rúdfitnesz-alkatúnak tűnő lány ezúttal is elkápráztatta a közönséget. Sherlock Holmes koreográfiája nem csak frappáns ötlet volt, hanem egyben tökéletes előadás is: ugyanúgy megtalálható voltak benne a hibátlanul végreajtott rudas trükkök és újszerű sorok, mint az elképzeléshez illeszkedő mozdulatok. Emellett a show sem maradt el: Kristy ezúttal is megvette a közönséget.