2017
OKT
04.

"A decemberi VB-n dobogóra szeretnék állni" - interjú Marosvölgyi Noémivel

Bár alig pár éve kezdett el rudazni, már többszörös magyar, Európa- és világbajnok. Rendszerint mind egyéniben, mind duóban csillogó érmekkel tér haza. Hamarosan pedig a TV2-n debütáló Ninja Warrior műsorban láthatjuk. Marosvölgyi Noémivel Tamás Andrea beszélgetett.

Voltál már tornász és artista is, aztán jött a rúd. Mondhatni, gyermekkorod óta folyamatosan uralod a levegőt, a magasságokat. Mi az, amibe beleszerettél?

A rúdtánc számomra hasonló kihívás, mint a torna volt, mostanra nagyjából ugyanúgy is élem meg ezt a sportot. Színesíti a mindennapjaimat, megtaláltam benne saját magamat, én ezért szeretem.

Van az említett sportoknak egymásra gyakorolt kölcsönhatása az életedben?

Engem segít a sportmúltam. Már az edzésemet is teljesen átalakítottam. Úgy készülök a versenyekre, mint anno tornászként, sokkal összetettebb versenyfelkészülést kezdtem el, mint eddig bármikor. Az, hogy ismerem az alapokat, és hogy tudom, mire van szükségem, nagyon sokat segít.

Az átállás mennyire ment könnyen egyik sportról a másikra?

Maga az átállás nem volt nehéz. Persze nekem is vannak hiányosságaim: itt van például a tánc, ami nekem kimaradt, és ahol próbálok fejlődni, “befoltozni a lyukakat.” De a torna nagyon jó alap, és remekül tudom használni a rúd világában.

A sportversenyek, fellépések is végigkísérték az életedet. Van e még benned félelem, lámpaláz?

Mindig. (nevet) Nem tudom, miért, de mindig van. Valószínűleg azért, mert mindig próbálom magamból a maximumot kihozni, bizonyítani, szeretnék egyre jobb lenni. És van, amikor nem jön össze a maximum, lehet pont azért, mert túlizgulom az adott versenyt.

Van bevett módszered a lámpaláz minimalizálására?

Ez van, ezzel élek együtt, de már előfordult, hogy sikerült elengednem a lámpalázat. Akkor csak én voltam, a zene és a színpad. Ez a Pole Dance Globe versenyen volt, 2016-ban, ahol tényleg úgy éreztem, szárnyalok a színpadon. Ezt sajnos tudatosan még nem tudom előhozni.

Mesélnél nekem egy versenyre való felkészülésről? Hogyan áll össze ez a folyamat?

Mint említettem, egy picit átszerveztem az edzéseimet, és egyre összetettebben készülök fel a versenyekre. Mozgásfejlesztés, futás, erősítés, nyújtás statikusan és dinamikusan, illetve a rúd be van építve az edzésembe, de nem ez teszi ki az edzés nagy részét. Nagy hangsúlyt fektetek az alapozásra, ami segíti a mozgásomat.

Zenét mi alapján választasz?

A zenét koreográfus segítségével választom ki, miután meghatároztam egy irányt, ami a versenyszám alapja. A koreográfus segít a koreográfiában is. Mindig van elképzelésem, de szoktam segítséget kérni, hogy teljessé tehessem a képet. Egy adott motívum köré építem a dolgokat.

Egy-egy felkészülés nyilván jár hullámvölgyekkel, kétségekkel is. Mik számodra ezek a nehézségek, és hogyan vészeled át őket?

Nehézségek mindig adódnak. Általában sikerül edzés közben kikapcsolnom annyira, hogy semmi mással nem foglalkozom. Teljesen belemerülök abba, amit csinálok, és ez feltölt. Néha előfordul, hogy nem sikerül semmi, de ilyenkor nem is erőltetem az edzést.

Versenyeztél már egyéni és duó kategóriában is. Melyiket szereted jobban, és miért?

Mindkettőt szeretem, másért. Jelenleg az egyéni élvez előnyt, mert sajnos a duópartnerem lesérült a Magyar Bajnokság előtt, így nem tudtunk duóban készülni. Mindkét kategóriát nagyon szeretem, és megtaláltam bennük azt, ami számomra ad valamit. Együtt felkészülni valakivel teljesen más. Ott a támogatás, húzzuk egymást (és persze hülyéskedünk is), így kialakul egy különleges hangulat. Duózáshoz jobban kell az erő, míg egyénihez erőre és állóképességre is szükség van. A sérülés miatt most az egyénire fektetek nagyobb hangsúlyt, ebben a kategóriában már voltak is eredményeim. Úgy érzem, van még mit bizonyítanom egyéniben.

Aki olyan szinten van, mint Te, hogyan és kivel edz, illetve honnan tanul új elemeket?

Mostanra megtanultam magamtól edzeni, így teljesen egyedül edzek. El-ellesek trükköket másoktól, illetve én is kitalálok új dolgokat. Az évek alatt rájöttem, hogyan lehet belemenni egy-egy elembe, egyre jobban átlátom a kötéseket. Úgy gondolom, az egyéni felkészülés sokat segített abban, hogy átlássam a mikénteket és tudjak új dolgokat kitalálni.

A rudazás terén mik a terveid a közeljövőre nézve?

A POSA decemberi lichtensteini világbajnokságára készülök, ott szeretnék dobogóra állni. Két komoly szövetség van jelenleg rúdsport kategóriában: az IPSF illetve a POSA. Idén már indultam IPSF versenyen, és bár második helyen jutottam be, 11. helyen végeztem. Ezen szeretnék javítani decemberben.

Mit gondolsz a rúdsport jövőjéről idehaza? Hogy látod a helyzetet,  stúdiókat, min lehetne javítani?

Ahhoz, hogy több versenyzőt ki tudjunk nevelni, komplexebb helyek, edzések kellenének. Egyre több stúdió kezdeményez együttműködést tornatermekkel, és kezdik el bevezetni az akrobatikát. Persze van még hova fejlődni. Elnézve a külföldi versenyeket, versenyzőket, egyre több és több fog kelleni.

Mi a legfőbb motivációd?

A sportban az a legfőbb motivációm, hogy új dolgokat tanulhatok, hogy feszegetem a határaimat. Emellett természetesen egy adott cél elérése és az eredmények is motiválnak.

És hogy egy kicsit a rúdon kívüli dolgokról is kérdezzek: mivel töltöd a szabadidődet?

Kedvesemmel próbálok minél több időt tölteni. Szeretünk sétálni, kirándulni a kutyánkkal, töltődünk a szabadban, a jó levegőn. Szeretek új dolgokat kipróbálni, mint például az extrém sportok. Idén elkezdtem wakeboardozni is, de bakancslistás a bungee jumping is. Jöhet minden, ami nem labdasport, mert abban sajnos reménytelen eset vagyok. (nevet) Szeretek moziba járni, vásárolni, és jókat enni. :)

Fotók: Rúdvilág, Szucsgergo.com, Lina Photography

Szerző: Tamás Andrea


Hozzászólások


További kapcsolódó bejegyzések

2019
ÁPR
26.

„Amikor kilépsz a saját komfortzónádból, az az igaz”

Every dream begins with one step – mára ez lett Floch Detty, alias PoleBernadett szlogenje, aki még csak 22 éves, de már kétszeres junior rúdsport-világbajnok, kétszeres Pole Theatre Hungary Pro Comedy nyertes, és pár hete a Pole Theatre World versenyén is elhozta a Pro Comedy kategóriagyőzelmet. Bettivel a verseny előtt beszélgettünk.


KATEGÓRIÁK

HÍREK »
SZTORIK »
RÚD+TE »
TIPPEK »

SZAVAZZ!

Te milyen ziát használsz?

iTac
Dry Hands
White Chalk
LupitPole párnácska
Dew Point
Váltogatom
Semmit
Nem tudom
Más

SZAVAZOK!

LEGNÉPSZERŰBB CIKKEK

ESEMÉNY NAPTÁR

ESEMÉNYEK

Facebook

Instagram

Kövess Instagrammon!

Értesülj elsőként!

Ha az elsők között szeretnél értesülni a legújabb rudas hírekről, iratkozz fel időszaki hírlevelünkre!

Küldj nekünk történetet!

Van olyan rudas híred vagy történeted, amit megosztanál? Küldd el az info@rudvilag.hu címre!