29.
"Mert szaltózni mindenki tud" - moszkvai élménybeszámoló, 2. rész
Korábban már beszámoltam a moszkvai csoportos órán tapasztalt (sokk)élményeimről. Na, de a java még csak most következett... A második, befejező részt a spontán jött második csoportos óráról valamint az éjfél körül kezdődött magánóráról itt olvashatjátok.
Az előző rész tartalmából: Moszkvában jártamban nem hagyhattam ki egy jó csoportos órát a Pole Positions stúdióban. Az első óra után ugyebár Alekszandr Baranov (alias Szása) közölte velem, hogy szaltózni mindenki tud, így ennek a tudatában gyúrtam lelkileg a késő esti magánóránkra. De legalább így nem ért (akkora) meglepetés.
Bő két óra múlva, egy kellemes pohár és egy jó beszélgetés után térek vissza újra a stúdióba, ezúttal már hihetetlen magabiztos tájékozódási képességgel felvértezve. Könnyű nekem, ugye.
A recin jó kedélyű társaság fogad, egytől-egyik haladó tanítványok. És a meglepetés: mindannyian beszélnek angolul! Egor Churakov is köztük van, büszkén mutogatja az Insta oldalát, meg a legújabb trükkjeit. A szaltók tovább folynak a háttérben, és a Bozinás videókon gyakran szereplő vicces fiú, Alekszej Poryadnov is felbukkan - ezúttal egykezes kézenállásban próbál egyensúlyozni. Egy órával hamarabb érkeztem, de mivel éppen üresedés van, bemegyek az aktuális szabad órára, amit éppen Szása tart. Persze a bemelegítésről megint lemaradok, de ő nem hagyja, hogy csak úgy rávessem magam a rúdra: szól, hogy melegítsem forgón a vállamat. Aztán mutat pár fiús, egykezes forgást. Többségében sikerül kivitelezni. Majd jönnek a kis szaltók. Mindenféle kézenállásokból. Segítséggel nem is olyan félelmetes. A fiúk többségének egyből megy. Később utánanézek, kik is ezek az emberek, és kiderül, mind nyert már valamilyen orosz versenyt… ekkor érik meg bennem a gyanú, hogy Moszkvában pár hónap után csillagászati sebességgel lehetne fejlődni. Ha hazatérek, elkezdem mindenki ajánlani, hogy utazzon az orosz fővárosba, határozom el. Egyelőre azonban még a szaltókra koncentrálok. Mindkét oldalra, nyilván… Óra végén újfent “játék”, lehet imprózni. Ah, semmiség, gondolom, de másfél perc után már arra nincs erőm, hogy felmásszak a rúdra. Pedig nagyon meg akartam nézni a tetejét. Végül csak három méterről zuhanok. Hát jó, ez is valami.
Műhelymunka a Pole Positions Moscow stúdióban. 2:17-től igen vicces bakik.
Óra után szerencsére kapok tíz perc pihenőt. Közben a hétvégi verseny fellépőinek produkcióit nézegetem. Hú… ezek valódi előadások! Az egyik lány egy könyvvel a kezében csinál végig egy teljes sort a forgón, és színpadi fények hiánya ide vagy oda, olyan, teljesen magával ragad. Ebben van érzés és dráma! Azt mondja, egy éve rudazik. Előtte nyolc évig semmit nem sportolt. Azelőtt is csak dzsúdozott. A másik fiú szintén egy éve rudazik, állítólag még nem sok mindent tud. A produkcióját látva rájövök, hogy az ilyesfajta kijelentéseket Oroszhonban pillanatig sem szabad komolyan venni.
Lassan éjfél, kezdhetjük a magánórát. Na, mit szeretnék? Iron-X, Starfish, szaltók? Szép sorban akkor mindent. Starfish alápárnázva, ahogy kell, mégis fejre esem belőle. Szerencsére egy koppanáson (meg a másnapi, lealapozhatatlan folton) kívül más bajom nem esik. Hát jó, nem a szokványos módon jöttem le belőle, erre senki nem számított. Még Szása sem. Arra sem, hogy pont a fejem előtt ér véget a giga méretű szivacs. Nem baj, van ilyen. A lényeg, hogy menetközben nem szabad irányt változatni, hangzik a jótanács. Meg hogy el kell engedni a félelmeket. Könnyű azt mondani. Főleg azok után, hogy elmeséli, hátraszaltó közben már ő is törte el az orrát… de persze, optimista vagyok, és rendületlenül próbálkozom. Éjfél körül jönnek rudat szerelni(!), így átmegyünk a kisebb terembe. Jöhetnek a rudas szaltók, a fonji és társai. Nem mondom, hogy ilyentájt fizikailag csúcsformában vagyok, de azért igyekszem relatíve koncentráltnak mutatkozni. Szása rendkívül segítőkész, millió és egy rávezető gyakorlatot talál ki mindenhez. Mindemellett végtelenül türelmes. Így aztán sorra pipáljuk ki az eddig rettegett trükköket. Hajnali n2-kor már különféle zuhanásokkal és dinamikus kombókkal szórakoztatjuk magunkat. Az legalább megy. Aztán lassan konstatáljuk, hogy most már kicsit mindketten elfáradtunk, így vége a magánórának. Negyed háromig még beszélgetünk az orosz rúd helyzetéről, meg Szása egyéni terveiről.
Alekszandr Baranov a 2015-ös Pole Art Cypruson
Az egész ott kezdődik, hogy általában este f11 után szokott edzeni. Kérdezem, erre mégis hogyan tudja magát rávenni? “Csak a cél lebeg a szemem előtt” - mondja. Tudja, mit akar elérni, és ezért nyilván áldozatot is kell hozni. Ami nem lehet kicsi, főleg, hogy a FB-on sok közös képe szerepel a kisfiával. Éjszaka 3-4 órákat alszik. “De már hozzászoktam.” Azt mondja, itt szinte mindenki civil. Kevesen vannak, akik csak a rúddal foglalkoznak. Viszont mindannyian nagyon szeretik ezt a helyet, ami amolyan kis műhely. Egymást tanítják. Ha nem említené, akkor is nyilvánvaló lenne mindez, hiszen én magam is tapasztaltam, milyen befogadó a közeg, és milyen pozitív, inspiráló a légkör. És a legközelebbi tervek? Pole Art Cyprus, idén. Igazi sztorival - mondja. Mert szerinte arra sosem fektetnek elég nagy hangsúlyt. Kíváncsian várom. Gyanítom, ott is le fog esni az állam.
Szerző: VE