03.
Pole Dance Championship 1.0 // szubjektív élménybeszámoló
Izgatottan utaztunk Prágába, hogy megnézzük Alex Shchukin, az egyik leghíresebb férfi rúdtáncos (nem mellesleg IPSF világbajnok) saját szervezésű versenyét. Olyan lesz, amilyen még nem volt - állította. Hát, ilyen még tényleg nem volt...
Egy nappal a verseny előtt: workshopok és megfeszített utolsó pillanatok
A verseny előtti napon Alex még workshopokat tartott. Bár eleinte kissé fáradtnak tűnt (biztos a hónapok óta tartó szervezés miatt), a végére sikeresen felspannolta magát, és számtalan jópofa minitrükkel lettünk gazdagabbak. Nem beszélve a második workshopról, ahol rudak közti táncos átmeneteket tanított. Ráadásul rendkívül kreatívakat. És így már mindjárt másként néz ki az ember koreográfiája, ugyebár. Alex ízig-vérig táncos, ez a mozdulatain is látszik. A Poletime stúdió pedig, ahol a workshopokat rendezték, kiváló helyszín a rúdról leugrálós-félakrobatikus trükkök gyakorlására, mivel a padló enyhén rugalmas. Hű! A rudak pedig - ha útban vannak -, egyszerűen két oldalra, függönyszerűen széthúzhatók. Nem kell kiszerelni, beszerelni őket, mindössze kikötni őket jobbra-balra. Ezt nagyon érdekes megoldásnak találtam. Kiderült, hogy a stúdióban is GymPole rudak vannak, akik a verseny rudas szponzorai is voltak egyben. Róluk korábban még nem hallottam, ez alatt a két nap alatt azonban legalább ötvenszer. De erről később. A szomszéd teremben mindenesetre sorra bukkantak fel az egy héttel korábban is látott híres arcok: Olga Trifonova és Slava Ruza. Hozzájuk csatlakozott aztán Olga Koda is. Mindannyian próbálni jöttek. Ekkor derült ki, hogy a fellépők közös műsorszámmal is készülnek, ami szintén rendhagyó az eddigi versenyek sorában.
A verseny helyszínétől alig negyed órányi tömegközlekedésre eső szállodánk egyben a versenyzők főhadiszállása is volt, és mivel a Pole Dance Championship egyáltalán nem ígérkezett tömegrendezvénynek (mindössze 13 versenyző indulhatott rajta), ezért igen családias hangulat alakult ki már az első este. Vacsora közben a szomszéd asztalnál tömörült a mezőny java: Doris Arnold, Travis Scott és a párja (egy igazi “latino”, ahogy ő nevezte), meg a japán versenyző egy nála fél testtel alacsonyabb lánnyal - mint később kiderült, a feleségével. Aztán valahol félúton Alex is felbukkant vadonatúj saját márkás felsőjében, hogy kinyittasson egy üveg italt, majd arra hivatkozással, hogy folytatja a munkát, visszavonuljon. Olga, a Cseh Rúdsport Szövetség elnöke is nagy futkosásban volt még késő este is, valamiféle videón dolgozott ezerrel. Hogy pontosan min, az is később vált világossá.
A verseny napja, avagy a meglepetések napja
Másnap délelőtt a versenyzők színpadi próbákat tartottak a Hybernia Theaterben, Prága szívében (végre egy központi lokáció!), a próba állásáról főként a rövid Insta videók révén értesültünk. Az már látszott, hogy lesz sok fény és LED fal. Kíváncsian vártuk a folytatást. A kapunyitást 5-re írták ki, a kezdést 6-ra. Háromnegyed 6-kor az előtérben már hatalmas volt a tömeg, a standoknál (Dragonfly, polestore.at, Pole &Me, PoleGym) már ölték egymást a lelkes nézők egy-egy menőbb ruhadarabért vagy ziáért. Nem csoda, például a Bad Kitty, ami töretlen népszerűségnek örvend, Európába ritkán teszi be a lábát, így hát gyorsan le kell csapni rá. Szintén nagyon fogytak a különféle laméból készült csillogó színpadi alsók. 6-kor már látszott, hogy nem fogunk bejutni. Még 25 perc - nyugtatgattak a hostess lányok. Tehát vártunk. F7-kor enyhe apátia lett rajtunk úrrá. Közben odabentről mindenféle színpadi zajok szűrődtek ki - sejthető volt, hogy a próba még nem ért véget. Végül 7 körül engedték be a várakozásba már kissé belefáradt nézőközönséget, akik a nevüktől eltérően ekkor még a kiállítói standokon kívül túl sok mindent nem láttak.
Nyitás után újfent kisebb izgalom lett úrrá az embereken, amit eleinte csillapított a színpadon futó szponzori reklámblokk. De amikor ugyanez már negyed órája ment, akkor már azért nagyon vártunk valami újat. Bár tény, hogy a GymPole és a Dragonfly nevét egy életre megjegyzte mindenki. Kár, hogy a többi szponzor neve eleinte kilógott a vászonból… később persze sikerült ezt is korrigálni, így már csak egy vastag fekete csík jelezte a képernyő alján, hogy az eredeti méretezést pont nem sikerült összepasszintani a LED fal méreteivel. Sebaj, első verseny, mindig tanul az ember.
A f8-kor indult program végül a következőképpen épült fel szerkezetileg: látványos nyitó show a résztvevőkkel, majd következtek az első rész produkciói. Közben minden egyes fellépő előtt szigorúan 3 percig egybefüggően a szponzori blokk és Alex versenyt beharangozó videójának vetítése (pont egy mosdónyi idő, lemértük). Ezt követően jött az adott versenyzőről egy kisfilm, amit nyilvánvalóan Prágában forgattak hamarjában az elmúlt napokban (legalábbis erről árulkodott a Károly híd a háttérben), és ahol a fellépő szövegét - hacsak nem japán vagy koreai volt - nem mondták alá angolul. Így aztán csak találgathattunk, Natalia Tatarintseva vagy éppen Olga Trifonova miről mesélhetett bő három percben, és hogy ezek után miről szólhatott a koreográfiájuk. Fel is írtam magamnak a TO DO listámra: oroszul rendesen megtanulni! Láthatóan ez azonban a szláv nyelvcsaládba tartozókat nem zavarta, hiszen ők nagyjából ki tudták hámozni a videók tartalmát.
Az első rész végül másfél óra alatt ment le. Következett közel fél óra szünet, majd Alex és az egyik zsűritag közös fellépése, ami valami olyasmiről szólhatott, hogy valaki kilép a testéből, és a lelke önálló életre kel (jelen esetben konkrétan még rudazni is tud - ő volt Alex), majd az illető a szám végén hirtelen visszatér a testébe, és akár egy álomból, felriad. Ez volt az a pont, ahol Alex újból visszabújt az asztal sarkához. Elég jól sikerült a szám, látványos volt, azt meg kell hagyni, és végre teret engedett Alex rudas képességeinek is.
A második félidőben aztán többször is várni kellett arra, hogy a zene összeálljon. Néha a kép nem jött be, néha a zene, de aztán csak elindult minden. Ebben a részben mi sokkal több, a szívemhez közelebb álló produkciót láthattunk: így például Slava Ruza a viszonzatlan szerelemről táncolt - mint mondta, nem drámát akart csinálni belőle. Nem is lett az: szép összekötő mozdulatok, különösebben nagy trükkök nélkül, miközben a barátai képeit vetítették ki fekete-fehérben a képernyőre.
Natalia Tatarintseva ezúttal sem hazudtolta meg RG-s múltját. Fantasztikusat alakított a rúdon, bámulatos könnyedséggel váltott a rendkívül nehéz trükkök között, számos dinamikus sort mutatott be, és mindez nem ment a koreográfiája rovására. Úgy tűnt, nála tapsolt először igazán a közönség. A verseny kötelező témája ugyebár a szeretet volt, amiből ő az édesanyja iránti szeretet választotta, ennek megfelelően rengeteg képet nézhettünk végig az előadása alatt mind tornász múltjából, mind anyukájáról. Alex később úgy írt róla, hogy ő az, aki mindig kiszámítható teljesítményt hoz. Ezt mi is csak megerősíteni tudjuk. Még annak ellenére is, hogy véleményünk szerint az itt látott koreográfiája messze jobb volt az egy héttel korábban látott PoleArt Italy produkciójánál, amivel ott a 4. helyen végzett.
Szintén ebben a blokkban láttuk Phoenix Kazree-t, a tavalyi PoleArt Italy női elit bajnokát. Phoenix eredetileg nem szándékozott versenyezni az idén (mint elmondta, inkább gyakorolni akart ebben az évben), ám Alex csak rávette, hogy jöjjön. Elegáns táncstílusa feltétlen szükséges ahhoz, hogy a rúdtánc palettája teljes legyen - ezzel csalogatta. Phoenix végül beadta a derekát. Ezúttal Elton John Aida című musicalének egyik betétdalára, saját kedvenc számára táncolt. És valóban: végtelenül elegáns volt. Emellett a forgó rúdra egy furcsa fellépőt is szerelt, amit szintén használt a produkciója közben. Alex számításai bejöttek. Valódi táncelőadást láthattunk tőle, szerves módon ötvözve a rúddal.
Személyes kedvencünk az este folyamán Yoo Dae Sung volt Koreából, aki Chaplin témára táncolt. Ha valaha rúdművészetről gondolkodnánk, őt biztosan felvennénk a legjobbak közé. Tökéletesen elkapott Chaplin karakter, mindez hibátlanul beillesztve a rudas koreográfiába, vicces, nem erőlködős előadásmód, lélegzetelállító trükkök. Előtte csak a Supermario koreográfiáját láttuk. Hát, ezúttal nagyon meglepődtünk. Kötelező megnézni, mi is posztolni fogjuk. Számunkra ő volt az este abszolút nyertese. És még lehet rá szavazni!
A nevétől eltérően ausztrál Adam Lin utolsóként lépett színpadra a versenyzők közül. Az ő háttérvetítése két fiúról szólt, akik közül az egyik rajtakapja a másikat, miközben az egy idegen fiúval csókolózik… “You love me, you hate me, I don’t care…” - ez egy erős indítás volt. Kár, hogy ekkor megszakadt a zene. Ezzel együtt pedig a hatás is. Végül Adam is színpadra lépett. Már az első percben kificamította a bokáját, de ez csak utólag derült ki. Profi módjára végigcsinálta a koreográfiáját, ami valahol a harmadától fekete magasszárú fűzős lakkcsizmában folytatódott. Mi leginkább bizarrnak találtuk, de ez nyilván ízlés kérdése. Egy biztos: emlékezni fogunk rá.
Hozzá képest Travis Scott első részben felvállalt Drag Queen karaktere rózsaszín köntösben, fitness bikiniben szinte már nem is volt meglepő. Pedig az aztán tényleg szokatlan vállalás volt a részéről.
A versenyzők produkcióit követően újabb 20 perces szünet következett, ami végül 40 percre duzzadt, mivel miután “becsengettek” és a közönség visszaült a helyére, Alex még elkezdte igazgatni a versenyzőket a színpadon, hogy majd az eredményhirdetésnél ki hol álljon. Aztán ő eltűnt, a többiek továbbra is zavartan ott álltak, a közönség meg szintén zavartan ült a helyén. Majd jött a zseniális megmentő ötlet: reklámblokk! Az első képkockák láttán ekkor már mindenki egy emberként hördült fel. (Még mi is, pedig őszintén jólesett, hogy pont a képernyő közepére került a logónk.)
A szervezők érezték, hogy most valamit nagyon váltani kellene, tehát némi vetítési probléma után beadták Eva Bembo megfelelő háttérképeit, és elkezdődhetett a zárószám, amiben Eva egy domina-vámpírnő keveréket alakított (legalábbis ez a mi tippünk), és két farkasember társaságában kergetőzött a rúdon és a körül. Az sem kizárt, hog a Piroska és a farkas egyik alternatív változata lebegett a szemük előtt a koreográfia megalkotásakor.
Ezután a versenyzők végre színpadra állhattak, méghozzá a szemünk előtt kigyakorolt formációban. Végre következhetett az eredményhirdetés. Szintén némi - feltehetően nem szándékolt - hatásszünet után a láthatatlan konferanszié elkezdte szűkíteni a kört, hogy ki is lett a nyertes. “Magassarkúban táncolt…”, “ausztrál”… Maradt Travis és Lin. Aztán kimondták Lin nevét, és indulhatott a konfettieső. Hát, meglepetés volt a javából, azt nem tagadjuk.
Bár gyenge szóviccel élve időnként itt-ott csehül álltak a dolgok, az biztos, hogy az ötlet jó. Az is biztos, hogy vannak színvonalas táncos-rudas produkciók. Mint ahogy az is, hogy vannak központi helyek is, ahol ezeket be lehet mutatni, meg erre nyitott közönség (bár most elsőre csak enyhe fél házra futotta). Végül az is biztos - vagy legalábbis egyre inkább úgy tűnik -, hogy versenyt szervezni egyáltalán nem könnyű. Elsőt meg különösen nem.
Mi mindenesetre kíváncsian várjuk a második kiadást.
Jövöre, Veletek, ugyanitt. Avagy "Keep calm and see you next year."
Szerző: VE