2016
MÁRC
23.

Mindig rettenetesen izgulok - interjú Olga Trifonovával

PoleArt Italy, a színpadon Slava Ruza. Olga félbehagyja a beszélgetést, elnézést kér, és rohan drukkolni a svéd bajnoknak. Én közben a szponzorával, Antonina Falcoval beszélgetek, aki (nem) mellesleg a Pole & Me rudas ruhagyártó cég tulajdonosa. De már annyira össszenőttek Olgával, hogy gyakorlatilag helyette tud interjút adni. Többek között azért is, mert Olga még nem beszél annyira jól angolul, mint amennyire azt az Insta adatlapja alapján hinnénk.


2016
JAN
06.

"Ilyet csak az idióták csinálnak!" - interjú Sammy Lee-vel

Majd egy évtizeden át versenyszerűen tornázott, aztán az egyetem befejezése után színésznő lett Németországban és Svájcban. Mellékállásként egy edzőteremben dolgozott, ott kezdett el a maga örömére rudazni. Két éven belül aztán jöttek az eredmények. Harmadik lett 2011-ben az Európa Bajnokságon a hollandiai Vught-ban, fellépett Dominic Lacasse Varieté Show-jában Kanadában és egyetlen európaiként indult a 2012-es Los Angeles-i International Pole Dance Masters kupán. Ugyanebben az évben második lett az ausztrál International Pole Competition elnevezésű versenyen. Mégis a legtöbben (9 millióan) az RTL Supertalent show-jából ismerték meg, ahol saját koreográfiájával, Bond-lányként lépett fel, amely akkora siker volt, hogy a produkcióját meghívták a párizsi TF1 show-jába is, a Beat the Best-be. Jelenleg férjével és kisfiukkal Strasbourgban élnek, és közben tucatnyi országban dolgoznak különböző fitness márkák reklámarcaiként az Egyesült Államokban és Angliában. Azt mondják, hogy ott van csak igazán pénz, a fitness-ben és a rúdban. Mi egy strasbourgi kávézóban, családja körében beszélgettünk Sammy-vel. 


KATEGÓRIÁK

HÍREK »
SZTORIK »
RÚD+TE »
TIPPEK »

SZAVAZZ!

Te milyen ziát használsz?

iTac
Dry Hands
White Chalk
LupitPole párnácska
Dew Point
Váltogatom
Semmit
Nem tudom
Más

SZAVAZOK!

LEGNÉPSZERŰBB CIKKEK

ESEMÉNY NAPTÁR

ESEMÉNYEK

Facebook

Instagram

Kövess Instagrammon!

Értesülj elsőként!

Ha az elsők között szeretnél értesülni a legújabb rudas hírekről, iratkozz fel időszaki hírlevelünkre!

Küldj nekünk történetet!

Van olyan rudas híred vagy történeted, amit megosztanál? Küldd el az info@rudvilag.hu címre!